Nagyon fontos, hogy a válogatott ott legyen az Eb-n

2017. szeptember 28. csütörtök 11:30

Nagyon fontos, hogy a válogatott ott legyen az Eb-n

Alapvető célként kell meghatározni a magyar női kosárlabda-válogatottnak, hogy ott legyen a következő Európa-bajnokságon - szögezte le Székely Norbert szövetségi kapitány. 

A szerdán kinevezett és a posztot immár harmadszor betöltő szakvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában csütörtökön úgy vélekedett, hogy a legutóbbi jó Eb-szereplés keltette hullámot meg kell lovagolni.

"Nagyon fontos, hogy a magyar válogatott ott legyen a következő Európa-bajnokságon, mert az ottani helyünk alapvetően elősegíti a sportágnak a mozgását és fejlődését" - tette hozzá.

Székely Norbert azt mondta, hogy az újbóli felkérésre nem lehetett nemet mondani: "Nagyon remélem, hogy olyan eredményeket tudunk felmutatni, amelyek hosszú távra is megalapozzák a felnőtt válogatott sikerességét".

Elárulta, hogy kezdetben nem nagyon szeretett volna ebbe a munkába ismét belevágni, mivel nagyon jól érzi magát abban a pozícióban, amelyben egyébként marad, továbbra is utánpótlás szakreferens lesz.

"Rendszert szeretnénk építeni. Azt szeretnénk tudni, hogy a kosárlabda a-tól z-ig hogyan áll föl, hogy amikor egy játékos belép a válogatottba 15-16 évesen, akkor onnantól kezdve milyen munkát kell elvégeznie ahhoz, hogy a felnőtt válogatottba is minél nagyobb eséllyel tudjon belépni. Olyan rendszert akarunk létrehozni, amelyikben a tehetséges játékosokból a legkevesebb veszik el" - ismertette az előttük álló feladatokat, hozzátéve, hogy meg kell találni azokat az edzőket, akik képesek ebben a rendszerben dolgozni.

A felnőttekre rátérve - kérdésre válaszolva - úgy vélekedett, hogy kell fiatalítani, de nem egyik pillanatról a másikra, nem lehet egyszerre tizenkét játékost beépíteni, a meglévő értékeket továbbra is ki kell használni.

Ezzel egyben arra is utalt, amit szerdán a szövetség elnöke, Szalay Ferenc mondott.

"Székely Norbert számára az a legfontosabb feladat, hogy az elmúlt évtizedek talán legígéretesebb utánpótlásából a lehető legtöbb embert építse be a nemzeti csapatba, persze a fokozatosságot szem előtt tartva" - idézte az elnököt az MKOSZ szerdai közleménye.

Székelyt, aki a Sopront 2009-ben az Euroliga négyes döntőjébe vezette, azután nevezték ki ismét szakvezetőnek, hogy augusztus elején Stefan Svitek közölte, távozik a posztról. A szlovák szakember vezetésével a magyar csapat egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését júniusban a csehországi Európa-bajnokságon, és a 9-12. helyen zárt.

A 43 éves Székely Norbert 11 évig dolgozott Sopronban, 2006 és 2013 között vezetőedzőként irányította a csapatot, amellyel öt-öt bajnoki és kupaaranyat gyűjtött. Tíz éve ideiglenesen, majd 2009-től 2011-ig állandó megbízással dolgozott női szövetségi kapitányként. 2014 novemberétől 2015 márciusáig a TLI-Alba Fehérvár férficsapatának vezetőedzőjeként tevékenykedett.

MTI