Mohácsi póló: nyáron már az utánpótlás is célkeresztbe kerülhet
2015. január 28. szerda 18:27

Hét éve van jelen Mohácson a pólósportág is, a Mohácsi Torna Egylet keretében pedig lassan öt éve lesz, hogy hivatalosan működik a vízilabda szakosztály. Kezdetektől fogva szinte csak a baráti társaság, a hangulat és a mozgás miatt járt össze a csapat, ám mostanra komoly tervek foglalkoztatják a szakosztályvezetőt, Somogyi Zsoltot.
- Vízfelület hiányában egyelőre sajnos nem jöhet szóba az utánpótlás kérdése - jegyezte meg elöljáróban Somogyi Zsolt, s mint mondta, a felnőttek is mindössze hetente kétszer, a késő esti órákban tudnak edzeni, mikor a mohácsi uszoda már bezárta kapuit az úszni, szaunázni vágyók után.
A nagyjából húszfős csapat ebben a szezonban nem szerepel semmilyen bajnokságban, csupán néhány edzőmérkőzést játszanak év közben, illetve minden nyáron részt vesznek Pécsett, a Pollack strandon megrendezett amatőr bajnokságon.
A múlt év végén egy fontos eseményre is meghívást kapott a mohácsi gárda, a bajai Sugovica Vízilabda SE fennállásának tízedik évfordulója alkalmából megrendezett gála résztvevője lehetett a csapat.
A szakosztályvezető a jövőről egyelőre csupán annyit mondott, nagyon várják a jó időt, mert abban reménykednek, hogy az új, szabadtéri medence használatával intenzívebbé tehetik az edzéseiket, és már gondolhatnak a sportág alapjainak a lerakásán, az utánpótlás toborzásán. Az első és egyben kezdő lépése ennek a munkának, egy tervbe vett nyári vízilabda-edzőtábor lenne gyermekeknek, ahol szeretnék felmérni a város és környéke igényeit a sport iránt. Somogyi Zsolt reméli, sikerül magasabb szintre hozniuk ezt a látványsportágat is a városban.
Képünk archív felvétel.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Nem jogerősen öt év börtönre ítélték...
- Ultramodern képalkotó berendezést...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Napsütéses, tavaszias napunk lesz...
- Hamarosan indul a békamentés, várják...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...
- Napsütéses, enyhe nap vár ránk kedden

