Mohács: Izgalmasan alakult vasárnap a Baranya Megyei Fogathajtó Bajnokság
2013. július 14. vasárnap 19:23

Július 14-én, vasárnap ötödik alkalommal adott otthont Mohács a "C" kategóriás kettes megyei fogathajtó bajnokságnak. A profi módon lebonyolított, hajtót és lovat próbáló küzdelem minden mozzanatát izgatottan követte a közönség a sportcsarnok mögötti szabadidőparkban.
Az összegyűlteket városunk nevében M. Bugarszki Norbert köszöntötte, aki a résztvevőket és a kísérőket arra buzdította, hogy ne csak a megmérettetés erejéig keressék fel Mohácsot, hanem legyenek vendégeink a verseny után is.
A vasárnap délelőtt a finom technika, tehát az akadályhajtás jegyében telt, mintegy húsz akadállyal nehezítve a nevezők dolgát.
Az impozáns bevonulást követően a délutáni versenyprogramban a vadászhajtásnál látszólag a féktelen száguldásé volt a főszerep: az győzött, aki a leggyorsabban teljesítette a közel 800 méteres, kanyargós szakaszt. Az óvatosság itt sem ártott, hiszen a verőhibák értékes másodpercek elvesztésével jártak. Rontásonként öt másodperc pluszt írtak hozzá a futott időhöz.
A vadászhajtásban ugyanakkor már csak tíz akadállyal kellett számolniuk a hajtóknak. A kiélezett versenyben előfordult, hogy valaki alapvetően ragyogó idővel teljesített, ám a már említett verőhibák, azaz a bóják érintése vagy feldöntése miatt hátrébb került a rangsorban.
Mindkét versenyszámban az első hat helyezettet díjazták. Ők a következők:
Akadályhajtás:
1. Kiss Szilárd
2. Reusz István
3. Kispál Zoltán
4. András Gábor
5. Jovics Pál
6. Kalamár László
Vadászhajtás:
1. Kalamár László
2. Puzsár Attila
3. Reusz István
4. Puzsár Emese
5. Kiss Szilárd
6. Kalamár Richárd
Filákovity István dinamikusan és magabiztosan haladt a teljes távon, viszont a begyűjtött verőhibák miatt nem került az első hat közé.
Különdíjban részesítették a mezőny két hölgyversenyzőjét, Kispál Rékát és Puzsár Emesét. Utóbbi tizenhárom férfi hajtót utasított maga mögé. Különdíjat kapott Rohr Máté is, a legszebb fogatért.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Szavazás! Százharminc éves az MTE...

