Michelisz Norbert nyerte a kínai második futamot, vezet az összetettben
2019. szeptember 15. vasárnap 15:26

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) kínai versenyhétvégéjének második futamát vasárnap, és sikerével átvette a vezetést az összetettben.
A 35 éves versenyző a Ningpóban rendezett hétvége első, szombati futamán negyedik lett, majd a vasárnapi fordított rajtrácsos versenyen elsőként intették le.
Ezen a futamon Michelisz a második rajtkockából indult, és végig harcban volt az első helyért, amelyet aztán csapattársától, Gabriele Tarquinitől "örökölt meg", miután az olasz a leintés előtt átengedte a vezetést a bajnoki címért küzdő magyarnak.
Michelisz autója egy korábbi ütközésben megsérült, de így is be tudta hozni a Hyundait az élen, ezzel 16 pontos előnyre tett szert az összetettben az argentin Esteban Guerrierivel (Honda) szemben, aki Ningpóban nem szerzett pontot.
Michelisz a hétvége harmadik futamát nem tudta befejezni. A mezőny másik magyar pilótája, Tassi Attila (Honda) az első versenyen nem szerzett pontot, a másodikon viszont hatodik, a harmadikon pedig 13. lett.
Michelisz az összetettben 247 ponttal áll az élen, a második Guerrierinek 231 pontja van, míg a Ningpóban két futamot is nyerő francia Yvan Müller (Lynk&Co) 230 ponttal feljött a harmadik helyre. Tassi a 21. 52 ponttal.
A WTCR idei szezonja Japánban folytatódik október végén.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon jól fújták: arany...
- Fórumon mutatják be a volt...
- Már csaknem 200 ezer levélszavazatot...
- Mesélnek a falak - Önkéntesek...
- Kerékpározni indult, nyoma veszett a...
- Mohácson is megjelent a koronavírus -...
- Beintett a kormány Brüsszelnek, marad...
- Mától keddig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Csípős hajnal, enyhe nappal: ez vár...
- Amerikát is meghódította a Busó...

