Michelisz Norbert dobogós lett a WTCC szezonnyitó első futamán
2016. április 03. vasárnap 13:41
Frissítve: 2016. április 03. vasárnap 17:51

FRISSÍTVE: Két harmadik hellyel nyitott a túraautó-világbajnokság 2016-os szezonnyitó hétvégéjén Michelisz Norbert.
A himesházai versenyző az ötödik helyről rajtolhatott, miután a Volvo-val versenyző Thed Björköt kizárták az időmérőről és a mezőny végére sorolták. Bár a startnál nem sikerült előrelépnie, Michelisz csak a negyedik körig várt idei első előzésével, amikor Fredrik Ekblomot hagyta le.
A Honda magyar versenyzője ezután folyamatosan csökkentette hátrányát a harmadik helyen álló Hugo Valentéhez képest, s a 11. körben már meg is érkezett közvetlenül a francia mögé, egy körrel később viszont csapattársa, Tiago Monteiro is utolérte. Michelisznek végül a belső íven kifékezve sikerült megelőznie Valentét, ezzel átvette a harmadik helyet.
Bár a tempója kecsegtető volt, a lemaradása túl nagyra nőtt a második Mehdi Bennanihoz képest, így végül harmadikként futott be a marokkói versenyző és márkatársa, Rob Huff mögött, aki magabiztos versenyzéssel nyerte meg a Hondának a 2016-os szezon első futamát.
A délutáni második versenyen már az időmérőn kialakult rajtsorrendben indult el a mezőny. Michelisz Norbert a hatodik helyről startolva rögtön nyert egy pozíciót, miután Tom Coronel autója lefulladt előtte, aztán a következő kanyarokban ádáz csatát vívott Nicky Catsburggal a negyedik helyért, melyből a magyar pilóta került ki győztesen.
A következő körökben Tiago Monteiro nyomába eredt, aki Yvan Mullerrel csatázott a harmadik helyért. A Honda és a Citroën kicsit össze is ért, ennek köszönhetően előbb a portugál, majd Michelisz is megelőzte a francia pilótát.
A himesházai versenyző végül az újabb pódiumot érő harmadik helyen futott be hondás csapattársa és a versenyt végig vezető José María López mögött.
Michelisz Norbert így a 2012-es amerikai hétvége óta először ért oda mindkét futamon a dobogóra.
A túraautó-világbajnokság két hét múlva Szlovákiában folytatódik.
Képünkön: Michelisz Norbert csapattársával, az első futam győztesével, Rob Huffal (bal oldalon).
EQM - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...