Meglepetés: Michelisz Norbert elhagyja a Hondát és a Hyundaihoz igazol a WTCR-ben!
2018. január 28. vasárnap 13:17

A himesházai Michelisz Norbert úgy döntött, hogy nem folytatja tovább az együttműködését a japán gyártóval 2018-ban, és a FIA WTCR-ben már egy Hyundai 30N TCR volánja mögül indul a világkupáért, írja a motorsport.com.
Norbi tehát többé már nem Honda versenyző, és talán ez az egyik legnagyobb meglepetés azon szezon előtt, amit már WTCR világkupának hívnak. A magyar pilóta eddig a WTCC-s Castrol Honda gyári csapatánál versenyzett, és éppen csak lemaradt a világbajnoki címről tavaly. Ezzel megszűnik a kötelezettsége a JAS Motorsport és a Honda Motors felé is.
A motorsport.com információi szerint a Hyundainál tárt karokkal várták, és nem akart lemaradni erről a remek lehetőségről, hogy azzal a Gabriele Tarquini által is fejlesztett i30 N TCR-rel versenyezhessen, ami 2017-ben mutatkozott be.
Michelisz életében tehát megszűnik az a kettős Hondás szerep, hogy gyári versenyző is, és menedzseli saját csapatát a hondás M1RA Racinget, akik tavaly a TCR International Series bajnokai is lettek. Most mindenképp új helyzet adódik azzal, hogy ő a Hyundai oldalán vállal szerepet a WTCR-ben.
A dél-koreai vállalat eddig Tarquinivel és a BRC Racinggel dolgozott együtt a TCR-es masinájuk fejlesztésén, és az olasz csapat maga is vásárolt az i30 N-ből a 2018-as szezonra. Ők ketten eléggé ideális páros is lennének a 2018-as FIA WTCR szezonra, de mivel a hivatalos nevezés január 31-én szerdán zárul, ezért ennek a hírnek a hivatalos megerősítésére még várni kell pár napot.
Forrás: motorsport.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...

