"Megfogyva bár, de törve nem": eggyel kevesebben, de kettőzött erővel harcol ma a Mohács
2015. november 06. péntek 11:46

Ismét hazai pályán játszik a Mohácsi TE másodosztályú női kézilabdacsapata pénteken. A nyolcadik fordulóban a jelenleg negyedik helyezett Nemzeti Kézilabda Akadémia lesz a mohácsiak ellenfele.
Az MTE az előző fordulóban szintén hazai közönség előtt, létfontosságú mérkőzésen, egy utolsó percben kapott góllal nagyon fontos két pontot veszített el a Rinyamenti KC ellen.
Nem elég, hogy jelentősen leszakadt a mezőnytől a Mohács, még a csapat háza táján is komoly változások történtek. A rutinos játékos, Mizsák Dorina ugyanis személyes okokra hivatkozva leadta a szerelését, így a továbbiakban újabb fiatal mohácsiak kaphatnak nagyobb szerepet a mérkőzéseken. Az érintett megkeresésünkre nem reagált, Gyulay László pedig csak annyit mondott, Dorina az évek alatt nagyon sokat letett az asztalra itt Mohácson, most azonban nélküle kell megoldania a csapatnak az előtte álló nehéz feladatokat.
Ezek közül az elsőt rögtön pénteken.
A héten kettőzött erővel, motiváltan és rendkívül egységesen készültek a lányok a NEKA elleni mérkőzésre, könnyű dolga azonban egyáltalán nem lesz a mohácsiaknak. Október 11-én a Magyar Kupa második fordulójában már találkozott a két csapat egymással, akkor az akadémisták simán, hét góllal verték a Mohácsot.
A mostani mérkőzés pikantériája, hogy a Kézilabda Akadémia 62 fős keretében hat mohácsi nevelésű játékos is található, akik közül akár mind a hatan pályára léphetnek pénteken.
A juniorok találkozója délután négy, míg a felnőtteké hat órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.
Az eredményről természetesen beszámolunk.
Képünkön: erő, egység, egyetértés - a felnőtt csapat tagjai közösen szurkoltak a serdülők szerdai meccsén.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Nem jogerősen öt év börtönre ítélték...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Hamarosan indul a békamentés, várják...
- Hétfőn megérkeztek az esztendő első...
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Szombaton indítja az első...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...

