Még soha ennyi gyerek nem rúgta a bőrt a Mohácsi TE nyári focitáborában
2017. június 27. kedd 08:21

Az elmúlt héten hatodik alkalommal rendezte meg a Mohácsi Torna Egylet 1888 labdarúgó szakosztálya júniusi focitáborát. A nagy sikerű program júliusi turnusaira pár napig még lehet jelentkezni.
A táborba ezúttal nyolc-, kilenc és tízéveseket várták. Az MTE igazolt focistáinak 8000, míg külsősöknek tízezer forintot kellett fizetniük, amit napi két edzést, ebédet, uszoda belépőt, ásványvizet és pólót tartalmazott.
A tábor első turnusán minden eddiginél többen, nyolcvanketten vettek részt, a gyerekekkel nyolc edző, köztük a felnőtt csapat focistái is foglalkoztak. A mohácsi és környékbeli jelentkezők legnagyobb élménye a kisvonattal való utazás volt, az alkalmatosság az ebéd helyszíne és az újvárosi pálya között szállította őket. A játékos feladatokkal tarkított tábor június utolsó hetében folytatódik, ahol a 2003-2004-2005 és 2006-os születésű gyerekeké lesz a főszerep.
A labdarúgó szakosztály júliusban is heti turnusokban hirdet tábort, ahova a napokban még lehet jelentkezni (a 20 975 4591-es telefonszámon). A szervezők nem csak a már rendszeresen sportoló focistákat várják, hanem azokat is, akik szeretik ezt a sportot és szívesen eltöltenének pár napot egy szórakoztató nyári táborban. E. B.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Napsütéses, enyhe nap vár ránk kedden
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Huszonhárom migránst tartóztattak fel...
- Elhunyt Nemeskürty István író,...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Együtt szolgál Mohácson apa és fia,...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Összehívta az Energiabiztonsági...

