Mecsek Rallye: Pogányban és Árpádtetőn száguldoztak
2014. október 18. szombat 09:05

Pénteken kora délután - a Széchenyi téri rajtceremóniával - megkezdődött a 48. ÚjHÁZ Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye.
Mint arról a verseny hivatalos honlapja beszámol, az adminisztratív és technikai átvételeket követően először a Historic mezőnye vehette birtokba a gyorsasági szakaszokat. Az idén újdonságként beiktatott pogányi reptéren kétszer, illetve Árpádtetőn egyszer mérte össze tudását a harminckilenc versenyzőpárosból álló mezőny.
Három szakasz után Myrsell Mats áll az élen Lucio Da Zanche és Karl Wagner előtt, 1,5 másodperc előnnyel. A legjobb magyar eredmény Váradi György neve mellé került, aki az abszolút hatodik helyről várja a holnapi folytatást.
A Historic után az ORB mezőnye is teljesítette a pénteki három gyorsot. Az összetettben Ollé Sasa, Kazár Miklós és Spitzmüller Csaba követi egymást az első három helyen a szombati folytatás előtt.
Képünkön: A Turán Frigyes - Zsíros Gábor páros versenyez Peugeot 208 R5 versenyautójukkal a 48. Mecsek Rally harmadik gyorsasági futamán a Pécs-Pogány repülőtéren.
EQM - mecsekrallye.hu - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Jövő nyárra fejeződik be a Csatatéri...

