Mecsek-Rali: eddig több mint száztíz versenyző adta már le a nevezését
2018. október 05. péntek 12:33

A szervezők szerint látványos és izgalmas versenynek ígérkezik az 52. Aquaprofit Mecsek-rali, amelyet október 12. és 14. között rendeznek meg az országos bajnokság utolsó előtti futamaként.
Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Szűcs Zsolt, a szervező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN Zrt.) vezérigazgató-helyettese, a rali sajtófőnöke közölte: a rajt- és célceremóniát a korábbi évektől eltérően nem a baranyai megyeszékhely főterén, hanem a Pécs Plázánál rendezik.
Szűcs Zsolt az MTI érdeklődésére elmondta, hogy eddig több mint 110 nevezés érkezett a versenyzőktől.
Lovay Miklós versenyigazgató az eseményen elmondta, hogy szombaton négy, vasárnap pedig kettő gyorsasági szakaszt rendeznek meg. Elsőként a Márévár-Zobákpuszta, majd a Mecsekpölöske-Alsómocsolád, a Szágy-Gorica, végül a Hetvehely-Golgota szakaszt kell teljesítenie a mezőnynek. Vasárnap a Hetvehely-Golgota szakaszon, majd Orfűn rendeznek gyorsasági szakaszt, amely a Ranga László úton fejeződik be - ismertette.
Ranga Péter autóversenyző szerint nézői szempontból inkább a vasárnapi futamok lesznek izgalmasabbak: "A mezőny a szokásos módon erős, idén is nehéz lesz nyerni, amelyre négy-öt autó is esélyes" - értékelt.
Képünk archív felvétel.
MTI - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Több mint négyszázszor riasztották a...

