Makaóban a harmadik helyen zárta az idei szezont Michelisz Norbert

2018. november 18. vasárnap 12:48

Makaóban a harmadik helyen zárta az idei szezont Michelisz Norbert

Harmadik hellyel zárta a 2018-as szezont az utolsó makaói futamon a himesházai pilóta, Michelisz Norbert, és Yvan Mullert végig kivédekezve sokat tett csapattársa, Gabriele Tarquini bajnoki címéért. 

 

Komplett jobboldali futóműcserére volt szükség Michelisz Norbert autóján, amely a második makaói futam balesetében sérült meg az első körben. Bár ezzel az a versenye véget is ért, a BRC Racing Team szerelőinek sikerült a harmadik futamra rendbehozniuk a Hyundait, így felállhatott a második időmérőn megszerzett harmadik helyre a rajtrácson.

A második futamhoz hasonlóan ezúttal is jól rajtolt Michelisz, felért a pole pozícióból induló Rob Huff mellé, végül azonban az élre álló Esteban Guerrieri szélárnyékát kihasználva a brit maga mögött tudta őt tartani, miközben a magyar versenyző kivédekezte Yvan Muller előzési kísérletét. Hátulról azonban Jean-Karl Vernay az Audival megelőzte mindkét Hyundait, amivel Norbi a negyedik, Muller az ötödik helyre visszacsúszva folytatta.

 

Közben a 14. helyről rajtoló Gabriele Tarquini fellépett a pontszerző kilencedik helyre, a bajnoki címe azonban részben csapattársa, Michelisz Norbert kezében volt, hiszen a nagy rivális Mullernek rajta keresztül vezethetett volna az út a dobogós helyekig. Norbi elsődleges feladata tehát a négyszeres világbajnok féken tartása volt.

A harmadik körben Aurélien Panis autója állt meg rossz helyen, amiért bejött a safety car. A biztonsági autós szakasz után a hatodik körben Muller is segítséget kapott a saját csapattársától: Thed Björk megelőzte Tarquinit, aki ezzel visszaesett tizediknek. Ennek azért is volt jelentősége, mert ezzel az Yvan Muller Racing egyetlen ponttal átvette a vezetést a csapatok bajnokságában a BRC előtt.

A 11. körben Vernay beleállt a falba, amivel Michelisz visszaugrott a harmadik helyre. Az utolsó előtti körben a zengős Szabó Zsolt törte össze az autóját, ami miatt bejött a biztonsági autó, és mögötte fejeződött be a makaói harmadik futam, valamint a 2018-as WTCR-szezon. Michelisz Norbert hatodszor végzett dobogós helyen az idényben, és a negyedik pozícióban zárta a bajnokságot. A BRC végül második lett, mivel Tarquinit Björk után Berthon is megelőzte.

A bajnokság végeredménye: 1. Tarquini 306 pont, 2. Muller 303, 3. Guerrieri 267, 4. Michelisz 246, 5. Vernay 245, 6. Oriola 245, 7. Björk 242, 8. Huff 242, 9. Vervisch 228, 10. Ehrlacher 204.

Forrás: michelisz.hu