Kézilabda: visszavágtak a lányok a múlt heti vereségért
2017. január 27. péntek 08:34

Az MTE kézilabdásai csütörtök este a Szekszárdi FGKC csapatát fogadták egy edzőmeccs erejéig a Városi Sportcsarnokban. A múlt héten Szekszárdon elszenvedett vereségért most visszavágtak a lányok.
A mérkőzés nem indult zökkenőmentesen, hiszen nyolc percig kellett várni az első hazai gólra. A két új beállóval egyelőre nincsenek teljesen összeszokva a lányok, s ez meg is látszott a találkozó első felében. A múlt heti hibákból tanulva azonban a védekezés, valamint a félidő második felére a támadójáték egyaránt feljavult, így végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, s az első félidőt egygólos vendég előnnyel zárták a felek.
A második játékrészben a Szekszárd váltott a két beállós játékra, ami először gondot okozott a hazai csapatnak, ám a jó kapusteljesítménynek köszönhetően sikerült ezt is megoldani, s támadásban a beállókkal is megtalálták a közös hangot a mohácsiak. A 25. percben még döntetlen állt az eredményjelzőn, ám a Szekszárd innentől kezdve már nem tudott gólt lőni, így végül a hazai csapat háromgólos győzelmet aratott.
Mohácsi TE - Szekszárdi FGKC 28-25 (11-12)
Mohácsi TE:
Kiss - Bozsovics 4, Zsolt 5, Kaló 7, Székely, Rittlinger 1, Schmidt 2
Csere: Rosenberger 2, Erdélyi 1, Balogh, Dittrich 6
D. Zs. - Fotó: Dömse Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...

