Kézilabda: ez a vereség ugyan most tényleg nagyon fájt, de azért csak fel a fejjel, lányok!
2015. szeptember 13. vasárnap 17:08

Szombaton rajtolt a női kézilabda NBI/B-s bajnokság, a Mohácsi TE ellenfele a Szentendrei NKE volt. A mérkőzésen hiába vezettet többször is a hazai csapat, a végén háromgólos vendégsiker született.
A nyáron jelentősen átalakult mohácsiak nagyon jól kezdték a mérkőzést. A félidő közepén sikerült meglépniük az ellenféltől, ám a Szentendre nem adta fel, pillanatokon belül fordítani tudott, és a szünetre kétgólos előnyt szerzett.
A második félidőben sokáig tartották a vendégek az előnyt, ám a Mohács visszahozta magát a meccsbe, sőt még a vezetést is átvette. Az utolsó negyed órában a vendégek hosszú támadásai után hiába próbálta növelni a tempót a Mohács, sorra jöttek a technikai hibák. A mérkőzés alatt néhol a játékvezetők sem tudták követni a játékot, így elég sok hiba csúszott a ténykedésükbe, sajnos inkább a mohácsiak kárára.
Mohácsi TE - Szentendrei NKE 24-27 (12-14)
A juniorok találkozóján hatgólos szentendrei siker született.
A Mohács a következő fordulóban, jövő vasárnap délután Győrben javíthat majd.
E. B. - Fotó: Dömse Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Nem jogerősen öt év börtönre ítélték...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Hamarosan indul a békamentés, várják...
- Hétfőn megérkeztek az esztendő első...
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Szombaton indítja az első...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...

