Kezdődik a női kézilabdások tavaszi szezonja, pénteken a győri csapatot fogadják Mohácson
2015. február 05. csütörtök 17:24

A mohácsi NB1/B-s női kézilabdásaink számára hétvégén folytatódik a 2014/15-ös bajnokság. Legutóbbi tétmérkőzését két hónapja játszotta a csapat, azt követte egy rövid pihenő, majd négy hét kemény felkészülés volt a program.
A csapat háza táján csupán néhány változás történt: Kálecz Zsanett távozott, ám érkezett egy fiatal, tehetséges beálló, Facskó Petra személyében. Nagyon jó hír, hogy Kaló Zsófia térde szépen javul és reméljük, hogy sikerül minél előbb újra formába lendülnie.
Az edző, Kovács Jenő tájékoztatása szerint a cél mindenképpen az, hogy év végén előrébb végezzen a jelenleg öt győzelemmel és nyolc vereséggel, a tabella kilencedik helyén állomásozó csapat. A feladat adott, első lépésként pedig rögtön egy nagyon nehéz ellenfelet, a Győri Audi ETO KC II. csapatát fogadják a lányok.
Az idegenbeli mérkőzésen, a korábbi mohácsi játékosokat is a soraiban tudó Győr három góllal bizonyult jobbnak, így egy szoros, jó mérkőzés várható február 6-án, pénteken Mohácson a Városi Sportcsarnokban: Mohácsi TE - Győri Audi ETO KC II. A juniorok mérkőzésére 16 órára, a felnőttekére 18 órára várják a szurkolókat.
Képünkön: a tavaszi szezont kezdő NB1/B-s mohácsi női kézilabda csapat.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesodródott az útról és árokba borult...
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...
- Nem is létező lakásokat kínált egy...
- Így látták száz esztendeje Mohács...
- Hétvégén is lehetnek még éjszakai fagyok
- Nagymamájától leste el a fortélyokat,...
- Orbán Viktor: Magyarországnak...
- Zsákszámra önthetjük a palackokat az...
- Mohácsi Duna-híd: reagált a szaktárca...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...

