Ketrecharc a megye III-ban, az öltözőben is ment a meccs
2015. szeptember 28. hétfő 11:32

Pattanásig feszült volt a hangulat vasárnap délután a Babarc-Kölked labdarúgó mérkőzésen. Úgy tudjuk, egy kettős kiállítás után az öltöző előtti térben estek egymásnak a focisták.
A játékvezetőnek akadt dolga bőven a mérkőzésen, szinte többet kellett fegyelmeznie a játékosokat - mind a pályán, mind a kispadon - mint más szabálytalanságok miatt a sípjába fújnia.
A játékosok nem sokáig bírtak az idegeikkel, már a 28. percben a félpályánál egy kölkedi szabálytalanság után az egyik babarci játékosnál el a cérna. A középpályás az eset után meglökte az egyik kölkedi focistát, aki látványosan esett a földre. A játékvezető azonnali piros lappal büntetett, mindkét játékost lezavarta a pályáról. Pár perc után úgy tűnt, megnyugodtak a kedélyek, de az incidens az öltözők előtt - egy fémketrecre emlékeztető helyiségben - folytatódott. A helyi rendezőknek rövid időn belül sikerült a két kiállított játékost szétválasztani, akik aztán a saját öltözőjükben higgadtak le.
A második félidőben tovább folytatódott az adok-kapok, a kilátogató nézők nem unatkoztak. A végén mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, végül 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Nem jogerősen öt év börtönre ítélték...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Hamarosan indul a békamentés, várják...
- Hétfőn megérkeztek az esztendő első...
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Szombaton indítja az első...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...

