Két versenytársával is ütközött Michelisz a Nürburgringen, kiesett a harmadik futamban
2018. május 12. szombat 13:08

Az már a rajt után eldőlt, hogy valószínűleg nem sikerül dobogóra váltani a harmadik rajtpozíciót, de ezután Michelisz Norbert előbb Guerrierivel, majd Huff-fal is ütközött. Utóbbi után nem tudta folytatni, és ez a pontszerzésébe került.
Alig ért véget a fordított rajtrácsos második futam a Nürburgringen, amelyen Michelisz Norbert három pozíciót javítva az ötödik helyet szerezte meg, máris kezdődött a készülődés a németországi hétvégét záró harmadik versenyre. Három versenyző is távolmaradt a rajtrácstól az első futam balesetei miatt: az Audi szabadkártyás DTM-bajnoka, Rene Rast, a bajnokság éllovasa, Gabriele Tarquini és Szabó Zsolt sem tudott rajthoz állni.
Michelisz Norbert az időmérőn kivívott harmadik helyről indult. Mellette Yvan Muller jobban kapta el a rajtot, felért Norbi mellé, és a belső ívet megszerezve meg is előzte őt, ráadásul a külső ívre szoruló magyar pilótát többen is lehagyták, így visszacsúszott a hatodik pozícióba.
A folytatás sem alakult jól Michelisznek, hiszen még az első körben Esteban Guerrieri is megelőzte őt erősen kérdéses módon. Túlzóan nagy sebességnél szúrt be Norbi mellé, lényegében a Hyundait használva fékezőerőként arra, hogy be tudja venni a kanyart. Az ütközés következtében Michelisz lesodródott a pályáról, és visszaesett egészen a 11. helyig. Guerrierit meg is büntették az akciója miatt, 10 másodperces büntetést kapott a leintés után.
Michelisz a második kört egy másodperces lemaradáson belül fejezte be az előtte autózó Jean-Karl Vernay mögött, de az Audit nehéz megelőzni ezen a pályán. Ehracher kiesése miatt így is feljött a 10. helyre. Rob Huff autója folyamatosan veszített az erejéből, és egyre jobban esett vissza. Vernay és Michelisz utolérték őt. Előzési kísérlet közben Norbi összeütközött a brittel, és mindketten kiestek a versenyből.
Forrás: michelisz.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Októberben is olcsóbban tankolhattunk...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Haltelepítés miatt horgászati...
- Nem áll fenn a veszélye, hogy...
- Aki Baranya legrégebbi...
- Mohácsi Duna-híd: reagált a szaktárca...
- Akár negyven százalékkal csökkenhet...
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...

