Két defekt után is a második helyen zárta a Miskolc Rallye-t Szauer Gergő és Rácz László
2019. április 29. hétfő 15:16

Hétvégén Miskolcon és környékén rendezték a soron következő Rally1-es futamot, ahol a mohácsi páros, Szauer Gergő és Rácz László is rajthoz állt a Peugeot 208 R2 Kupában. Remek autózást mutattak be ismét: egy teljesen megérdemelt második hellyel térhetnek haza és készülhetnek a következő versenyre, amit Székesfehérváron rendeznek.
Pénteken egy salakos körpályával indult a futam, amit csupán a kategória 10. idejével tudott teljesíteni a mohácsi páros, de ez nem számított bele az értékelésbe.
Szombaton 12 gyorsasági szakasz várt a versenyzőkre, sajnos rögtön a másodikon kaptak egy defektet Szauerék, amivel több, mint fél perces hátrányba kerültek a kategóriát vezető Csomós Miklós-Nagy Attila párossal szemben.

Ezt követően viszont nagyon jó tempót diktáltak, több szakaszt is tudtak nyerni, de a 9. szakaszon ismét egy defekt hátráltatta őket. Az ezt megelőzően nyújtott kiváló teljesítményük miatt még így is sikerült megtartaniuk a kategória 2. helyét a verseny végéig.
EQM - Fotó: Kugelmann Erik
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Októberben is olcsóbban tankolhattunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Még várják a jövő fényfestőinek, a...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Mohácsi Duna-híd: reagált a szaktárca...
- Megkérdeztük a rendőrséget, van-e...
- A pécsi színésznő, Vári Éva is a...
- Százötven éve vigyázzák Mohács...

