Kenderesi Tamás a legjobb idővel döntős az úszók Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságán

2018. augusztus 04. szombat 19:42

Kenderesi Tamás a legjobb idővel döntős az úszók Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságán

Kenderesi Tamás a legjobb idővel, Milák Kristóf pedig második helyen jutott fináléba 200 méter pillangón, míg Németh Nándor 100 méter gyorson lett döntős az úszók Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságán. 

 

A skót nagyvárosban zajló multisport kontinensviadal szombati napján a 200 méter pillangó első elődöntőjében Kenderesi volt érdekelt, az olimpiai bronzérmes versenyző nagyszerű hajrával, a délelőttinél (1:54.91) valamivel rosszabb idővel, 1:55.16-tal ért célba.

"Kontrollálni szerettem volna a mezőnyt, aztán a végén nagyot hajrázni, jól sikerült. Az 1:55-ös iramhoz kapcsolódik egy 28.5-ös hajrá, ilyet még nem is úsztam utolsó ötven méteren. A döntőben ugyanakkor Kristófot nehéz lesz kontrollálni, hiszen nagyon elmegy az elején, ha lőtávolon belül tudnék maradni, akkor lenne esélyem" - mondta Kenderesi, aki egyértelműen kijelentette, elégedett lenne az ezüsttel.

Milák a második előfutamban ugyancsak rosszabb időt úszott, mint délelőtt, ugyanakkor 1:55.38-cal szintén futamgyőztes lett és simán jutott a döntőbe.

"Most direkt visszavettem, elég jó volt ez, kicsit több levegőt is kaptam. Meg kell szokni ezt a délutáni úszást, mert más a környezet, mint általában. A döntőben nyerni akarok" - mondta Milák.

Száz méter gyorson Németh a kilencedik idővel vágott neki az elődöntőnek, s 48.48 másodperccel összesítésben harmadik helyen ment tovább. A 18 éves Németh elmondta, kissé meglepődött, hogy ezzel az idővel bekerült a fináléba, mivel edzőjével azt beszélték, hogy közel 48 másodperces idővel lehet majd odaérni. Hozzátette, a döntőben az országos csúcs (48.26) megdöntése a célja.

Kozma Dominik 49.05-tel 13. helyen lett, szerinte ebben ezúttal ennyi volt.
Sztankovics Anna 100 méter mellen 1:08.05 perces egyéni csúccsal jutott az elődöntőbe, ahol nem tudta megismételni ezt a teljesítményt, 1:08.49-es idővel 15. helyen zárt.

 

 

MTI