Jön a derbi, szombaton a Kozármisleny érkezik Mohácsra, töltsük meg a csarnokot!
2017. március 30. csütörtök 14:23

Újabb rangadó, pontosabban "a" rangadó vár szombaton a mohácsi lányokra a kézilabda NB I/B-ben, a Kozármislenyt fogadják a Városi Sportcsarnokban.
Mohács - Misleny. Ez az a párosítás, ami a Duna-parti városban a kézilabda kedvelői, no és persze a játékosok körében annyiban hajaz a busójárásra, hogy amint véget ér az utolsó, máris elkezdenek készülni a következőre.
S most pedig már csak kettőt kell aludni, s máris itt van „a" derbi.
Tavaly ősszel Kozármislenyben egészen elképesztő csatát hozott a két csapat találkozója, a szünetben még döntetlenre álltak, aztán a második félidőben már végig a mohácsiak vezettek, de nagyon-nagyon szoros volt a küzdelem, s végül egy góllal (19-20) a vendégek javára dőlt el a meccs.
Az MTE múlt héten sima, ötgólos vereséget szenvedett Szombathelyen, amivel megszakadt a csapat nyolc mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata, s leszorult a tabella harmadik fokáról. Sebaj, minden kilencediken belefér a vereség.
A mohácsiaknál sérült, beteg nincs (de ha lenne, az se számítana, mert a Kozármisleny ellen a félig holtak is felépülnek), a szombaton este hat órakor kezdődő találkozót mindenki bizakodva várja, más céljuk nem is lehet, mint a két pont itthon tartása.
A mérkőzésre a hírek szerint nagyon sok néző lesz kíváncsi, minden bizonnyal Kozármislenyből is érkeznek szurkolók. A szervezők azt kérik a drukkerektől, hogy ne az utolsó pár percben érkezzenek, mert új, karszalagos beléptetési rendszert vezetnek be a Városi Sportcsarnokban, ami azzal járhat, hogy a bejutás a szokásosnál több időt vehet igénybe.
Képünk a két csapat tavaly őszi találkozóján készült.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...

