Így kell ezt csinálni! - Megnyerte a bajnokságot az MTE 1888 leány serdülő kézilabdacsapata

2018. május 24. csütörtök 10:09

Így kell ezt csinálni! - Megnyerte a bajnokságot az MTE 1888 leány serdülő kézilabdacsapata

Bravúrt hajtott végre a Mohácsi Torna Egylet 1888 Női Kézilabda Szakosztályának serdülőcsapata (2002-es születésű korosztály), ugyanis mindenkit maguk mögé utasítva, egy ponttal megnyerték a II. osztály nyugati csoportját. Zsolt Krisztina, a lányok edzője, és Rittlinger Lotti, a csapat egyik meghatározó játékosa értékelte lapunknak a szezont.  

- Bravúros, talán ez a megfelelő szó a lányok teljesítményére - kezdte Zsolt Krisztina. Soha nem játszottak még együtt és egy héten csupán egy közös edzésünk volt, hiszen a csapat egy része a felnőttekkel edzett egész évben.

Mint minden bajnokságban, így itt is voltak gyengébb és erősebb csapatok is. A mohácsiak egy vereséggel és egy akkor sajnálatosnak gondolt döntetlennel zárták a szezont. Ám erről a botlásról végül kiderült, ez is kellett a bajnoki címhez.

- Maga a bajnokság nem volt túl színvonalas, azonban ezzel még véletlenül sem az ellenfeleket szeretném megsérteni, csupán tudni kell, hogy sok csapat két-három évvel fiatalabb gyerekekkel versenyzett, és bár nagyon ügyesek voltak, ez a pár év is rengeteget számít ebben az életkorban.

A mohácsi lányok a gyengébb csapatokat rendszerint tíz-húsz góllal meg is verték, nem okozott különösebb gondot a két pont megszerzése. 

- Ezeken a mérkőzéseken próbáltam mindenkinek legalább egy félidőnyi játéklehetőséget adni, hogy meglegyen a folyamatos, huszonöt perces terhelés. A könnyebbnek ígérkező meccsek közül egyszer botlottunk meg, amikor is hazai pályán játszottunk döntetlent azzal a Mosonmagyaróvárral, akit idegenben tizenhét góllal vertünk meg. Akkor ez nagy pofon volt számunkra, de utólag kiderült, hogy az, hogy mínusz négy gólról álltunk fel azon a meccsen és szereztünk egy pontot, végül a bajnoki címet jelentette, hiszen egy ponttal nyertünk meg a bajnokságot.

Zsolt Krisztina szerint csapata az utolsó két mérkőzésén, a Győri Audi ETO KC II. és a Szekszárdi FGKC ellen erején felül küzdött, és sikerült túllépniük két meghatározó játékosuk, Policsek Rebeka és Krémer Zsanett sérülésein. Előbbi az ujját törte el egy meccsen, utóbbi bokaszalag sérülést szenvedett.

- Mindenképpen szeretnék gratulálni a Győrnek és a Szekszárdnak (a 2. és 3. helyezettnek), hiszen nem sokon múlt a bajnoki cím, lehetett volna másképp is. A közönségünknek pedig szeretném megköszönni, hogy támogattak és az utolsó mérkőzésen NB I.-es szinten szurkoltak nekünk. 

Az ifjúsági csapat azon tagjait külön kiemelte a tréner, akik már nem serdülőkorúak, hiszen a döntő előtt rendezték meg közvetlenül az ifik mérkőzését is, ahol ha nyertek volna, a harmadik helyen zárták volna a szezont. Mivel azonban sok az átjátszó a két csapat között, így volt, aki aznap két meccset játszott majdnem végig. Az igazi csapatszellem pedig ott mutatkozott meg, amikor az idősebbek kijelentették, akár öten is vállalják a játékot, csak azért, hogy az átjátszók rápihenhessenek a serdülő-döntőre. 

A bajnokcsapat tagjának, Rittlinger Lottinak nem volt könnyű éve, hiszen a serdülő-, az ifjúsági- és a felnőtt csapatban is meg kellett állnia a helyét, a serdülő-válogatott összetartásain is részt vett, s egy tornán is szerepelt a nemzeti csapattal. A balkezes játékos ráadásul jövő héten ismét a válogatottal készül Balatonbogláron, ahol minden bizonnyal eldől, utazhat-e a nyári, svédországi Európa-bajnokságra.

- Még mindig hihetetlen, hogy megnyertük a bajnokságot. Amikor szeptemberben úgy kerültünk össze, hogy nem játszottunk még együtt soha, vagyis nem ismertük egymást a pályán, szerintem nem gondolta volna senki, hogy ez lesz a vége. Úgy gondolom, egész szezonban jól mentünk, volt egy-két meccs, ahol kicsit holtponton voltunk, de a Szekszárd elleni idegenbeli és az utolsó hazai Győr elleni mérkőzés extra volt annak ellenére, hogy két húzóemberünk is sérült volt.

A szövetség által idén először kiírt utánpótlás bajnokságok indulási joga a felnőtt csapat osztályától függött. Azzal, hogy a másodosztályt megnyerte a Mohács, jogot szerzett az első osztályban való indulásra. Jövőre azonban nem lépnek feljebb, hiszen a lányok között sok a nyolcadikos, ezért lehet, hogy a csapat összetétele sem így fog kinézni, s ahhoz, hogy az első osztályban versenyeztessék őket, kevesen vannak és rengeteget kellene utazni.

Képünkön: a csapat tagjai a 2018-as Pünkösdi kupán, ahol szintén aranyérmet szereztek. A csapat tagjai: álló sor balról jobbra: Orosz Dóra, Jakab Emma, Beke Panna, Zsolt Krisztina (edző), előtte guggol Bárdos Berta, Laszinger Lilla, Krémer Zsanett, Policsek Rebeka; ülő sor balról jobbra: Werner Zita, Pál Rebeka, Hohmann Fanni, Szidonya Emese, Rittlinger Lotti.

D. Zs.