Hozták a kötelezőt: a diákolimpia területi döntőjébe jutottak a Kisfaludy kézisei
2017. január 03. kedd 16:29

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium női kézilabdacsapata a megyei selejtező mérkőzéseket megnyerve első helyen jutott az Országos Diákolimpia területi döntőjébe.
A selejtezők első fordulóját novemberben rendezték Pécsett. A mohácsi lányok két meccset játszottak, a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola csapatát kettő, a szintén pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumot nyolc góllal verték meg.
A két győztes meccsnek köszönhetően jutottak a kézisek a selejtező döntőjébe, ahol a pécsi horvát gimi, a Miroslav Krleza növendékeivel találkoztak. A mérkőzés végjátéka igen izgalmasra sikeredett, ezt tükrözi az eredmény is, hisz egy góllal sikerült nyernie a mohácsiaknak.
Akár azt is mondhatjuk, hogy a lányok hozták a kötelezőt, ugyanis a gimnázium csapatában jelenleg csak igazolt kézilabdázók, illetve volt kézisek szerepelnek.
A területi döntőre január 11-én, Mohácson kerül sor, amit az országos elődöntő, majd a döntő követ.
A gimnázium csapata utoljára 2014-ben járt diákolimpián, akkor egészen az országos elődöntőig jutottak. Egy meccset megnyerve döntőt játszhattak, azt azonban elveszítették, így ezüstéremmel a nyakukban térhettek haza.
Képünkön: (balról jobbra, álló sor)Filákovity István, Faller Bernadett, Magyar Ágnes, Tábori Flóra, Rittlinger Lotti, Policsek Rebeka, Menyhei Réka, Fehér Tímea, (térdelnek): Menyhei Csenge, Takó Gabriella, Bilek Sarah, előttük Katos Boglárka;
Dittrich Zsófia - Fotó: Tábori Gábor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...

