Hertha: Dzsudzsákhoz közelebb voltunk, mint Dibuszhoz
2015. augusztus 28. péntek 10:08

Petry Zsolt, a Hertha kapusedzője a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a német együttessel nyáron hírbe hozott két magyar labdarúgóról, Dibusz Dénesről, a PMFC egykori kapusáról és Dzsudzsák Balázsról. Petry szerint a szélső megszerzéséhez lényegesen közelebb voltak, mint a kapuséhoz.
„Balázs szerződtetéséhez közelebb voltunk, mint Déneséhez - kezdte a magyar kapusedző. - Dárdai Pali mindenképpen szerette volna, ha Balázs hozzánk kerül, méghozzá a kivételes képességei miatt. Az ő posztján ugyanis nincs hozzá hasonló kvalitásokkal bíró játékosunk a keretben. Ráadásul jók a szabadrúgásai és a pontrúgásai, komoly erősítést jelentett volna.
Hogy végül mégsem került hozzánk, az olyan dolgokon múlt, amiben nem nekem tisztem állást foglalni. Dénes igazolása Dárdai Pali fejében megvolt ugyan, de a Hertha keretében lévő kapusok létszáma miatt eleve nehezen volt kivitelezhető. Ehhez jelentősen át kellett volna alakítani a keretet, azonban egy kapus kivételével ezt nem tudtuk megvalósítani."
Forrás: Nemzeti Sport Online - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Sarka Katát már a tanulásban is...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Megérkeztek a hatos lottó...
- Több mint 35 ezer delegált lesz a...

