Ha most sem, akkor mikor? Mindenki a fedélzeten a mohácsi kézisek mai, négypontos meccsén
2015. október 30. péntek 11:06

Pénteken este hét órakor rendezik a női kézilabda NBI/B hetedik fordulójának mérkőzését. A Mohácsi TE ellenfele a Rinyamenti KC csapata lesz, akik jelenleg két ponttal előzik meg a Duna-partiakat.
A Mohács az előző fordulóban ugyan remekül játszott a második félidőben, így is tízgólos vereséget szenvedett Dunaújvárosban, ezzel továbbra is a tabella tizenkettedik helyén áll.
A Nagyatád elleni mérkőzés kiemelt fontosságú lesz a hazaiaknak, hiszen ha most sem tudnak nyerni, akkor jelentősen leszakadnak a középmezőnytől.
A múlt heti sérültek közül Bozsovics Rita és Dittrich Zsófia is vállalja a játékot pénteken, így teljes kerettel lépnek majd pályára a hazaiak.
A Nagyatád jelenleg két győzelemmel és négy vereséggel áll a tabella tizenegyedik helyén. Hazai pályán verte meg a Győrt illetve a Pénzügyőrt, míg kikapott az Érd, a Kozármisleny, a Dunaújváros és legutóbb a NEKA csapatától.
Rendkívül kiszámíthatatlan együttesről beszélhetünk, a kapuban egy rutinos 46 éves hálóőr irányítja a védekezést, míg támadásban Nagy Renáta, Schmidt Nikolett és Tóth Tímea vállalkoznak a legtöbbet.
A juniorok találkozója délután öt, míg a felnőtteké hét órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.
Az eredményről természetesen beszámolunk.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Megérkeztek a hatos lottó...
- Sarka Katát már a tanulásban is...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Gyorsan népszerű lett a...
- Az én történetem: pályázatot...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Panasziroda, Rizikó Tours,...
- Unokázós csalókat fogtak el a...

