Gólzáporos meccsen győzött a Mohács az Ócsárd ellen
2017. április 15. szombat 19:07
Megtört a jég! Három vesztes találkozó után végre győzni tudott a Mohácsi Torna Egylet 1888 megye I-es labdarúgó csapata. A bajnokság huszadik fordulójában a tizenkettedik helyen álló Ócsárd együttesét fogadta a Mohács.
Eseménydúsan indult a mérkőzés, Fazekas Róbert már a harmadik percben a vendégek kapujába fejelt, de az öröm nem tartott sokáig, hiszen rövid időn belül jött az egyenlítés, Fazekas azonban egy percen belül ismét megszerezte a vezetést.
A kilátogató nézők nem unatkoztak a borongós időben. Két védelmi hibát kihasználva a vendégek előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A félidő jót tett a Mohácsnak, a második játékrész szinte el sem kezdődött, Spannenberger máris feliratkozott a góllövők listájára.
A következő időszakban nem a foci, sokkal inkább a küzdelem dominált. Székely István forgatta csapatát, Kovács Péter beállítása igencsak jó húzásnak tűnt. Felgyorsult a Mohács, a vendégek nem igen találkoztak a labdával, látszott a fáradtság, amit ki is használtak a hazaiak.
Spannenberger húzott el a baloldalon, majd remekül eltalált, védhetetlen lövése után ismét a Mohácsnál volt az előny. A 82. percben Kovács Péter értékesítette kiharcolt büntetőjét és ezzel végleg eldőlt a mérkőzés.
Mohácsi TE 1888 - Ócsárd SE 5-3 (3-3)
Gólszerzők: Fazekas Róbert (3., 10.), Spannenberger János (45., 71.), Kovács Péter (82.) illetve Katona Péter (9.), Kocsis László (31.), Szabó Zsolt (43.)
A következő forduló: április 22. szombat 16:30, Beremend - Mohács.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Napsütéses, enyhe nap vár ránk kedden
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Huszonhárom migránst tartóztattak fel...
- Elhunyt Nemeskürty István író,...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Együtt szolgál Mohácson apa és fia,...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Összehívta az Energiabiztonsági...

