Gólyahír: megszületett Michelisz Norbert kislánya
2017. március 31. péntek 22:16

Valamivel korábban, mint várták, de megszületett Michelisz Norbert első gyermeke.
A himesházai autóversenyző tavaly decemberben, a Facebook-oldalán jelentette be a nagy hírt rajongóinak, miszerint jövő áprilistól már két lány szurkol érte otthon. Így tehát a születendő gyermek nemét, sőt nevét is előre lehetett tudni, hiszen mint már korábban megírtuk , a mindössze pár hónap alatt felépített saját versenycsapatát is részben az utódról nevezte el.
A M1RA után Mira is megérkezett, igaz, kicsit korábban mint várták, hiszen arra lehetett számítani, hogy április elején, a túraautó-világbajnokság első futama után jön majd világra. Michelisz Norbert felesége Johanna végül még éppen márciusban, 31-én adott életet első közös gyermeküknek.
„A mai napon 13 órakor megszületett szeretett kislányunk, Michelisz Mira Léna. Mindenki jól van és hihetetlenül boldogok vagyunk" - újságolta el a nagy hírt a friss édesapa a Blikknek nyilatkozva.
Érdekesség, hogy a kislány éppen azt a napot választotta, amikor Michelisz versenycsapata debütált Grúziában, a TCR idénynyitó versenyhétvégéjén. A himesházai autóversenyzőnek nem lesz sok ideje babázni, ugyanis jövő hétvégén már a WTCC idei szezonja is elkezdődik, a bajnokság első fordulóját Marokkóban rendezik.
K. A.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...

