Gera Zoltán kijelölte segítőit az U21-es válogatottnál
2019. július 29. hétfő 18:45

Vanczák Vilmos is tagja lesz a Gera Zoltán szövetségi edző vezette U21-es válogatott szakmai stábjának, a csapat két hét múlva tartja első összetartását.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapján megjegyzik, hogy a korosztályos nemzeti csapat a következő időszakban nem szerepel tétmérkőzéseken, mert automatikus résztvevője a 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságnak.
Az első felkészülési meccset szeptemberben, Dániában játssza az együttes, de Gera Zoltán már augusztus 12-13-án tart egy kétnapos edzőtábort a keretnek.
"Nagyon fontos volt a számunkra, hogy elkezdhessük a munkát, hiszen azok a válogatottak, amelyeknek ősszel elindul a selejtezősorozat, már elkezdték a felkészülést, és ilyen módon előttünk járnak" - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Gera. Hozzátette, csapata számára most az a legfontosabb, hogy megismerjék egymást, kicsit egymásra hangolódjanak és elkezdjék az edzéseket.
"Szeretném, hogy a játékosok mielőbb megismerjék az elképzelésünket" - fogalmazott a játékosként 97-szeres válogatott szövetségi edző, aki július 1-jén vette át a csapat irányítását.
Az már korábban eldőlt, hogy Gera Zoltán mellett a korábbi válogatott Sándor György is a szakmai stáb tagja lesz, amelyhez a 79-szeres válogatott Vanczák Vilmos edzőként, Végh Zoltán pedig kapusedzőként csatlakozott.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Viharokkal ér véget a kánikula, heves...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Mohácson dolgozik az Év Orvosa...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...

