Futószalagon jönnek a rangadók, vízválasztó meccsek előtt állnak az MTE kézisei
2017. március 24. péntek 12:01

A következő néhány fordulóban minden bizonnyal eldől, tudja-e tartani a lépést az élmezőnnyel a jelenleg 3. helyen álló Mohács a női kézilabda NB I/B-ben, ugyanis nehéz ellenfelekkel találkoznak a lányok.
Kezdetként most szombaton este az élvonalba igyekvő Szombathelyi KKA-val játszanak idegenben. A dobogó második fokán álló hazaiak kimondott célja az élvonalba jutás, így számukra csakis a győzelem az elfogadható, amivel versenyben maradnának a bajnoki címért.
Tavaly ősszel a szombathelyiek simán győztek Mohácson (25-33), a hazaiaknak valójában esélyük sem volt a pontszerzésre. Hozzátehetjük ugyanakkor, hogy arról a mérkőzésről a kapitány, a nem mellesleg meccsenként nyolc-tíz gólt szerző Zsolt Krisztina (képünkön) sérülés miatt hiányzott.
Most azonban ő, s mindenki más is egészséges, bár a felkészülést nehezítette, hogy a héten többen iskolai, munkahelyi elfoglaltságaik miatt hiányoztak a tréningekről.
A szombathelyi rangadó után aztán máris jön „a" derbi, április elsején a Kozármisleny érkezik Mohácsra. Bár a mislenyiek idén nem brillíroznak, ez a mérkőzés mindig merőben más mint egy „sima" bajnoki, most is igazi nagy csatára van kilátás.
Ezt követően gárdonyi kirándulás vár a mohácsiakra, majd újabb rangadó, a listavezető Vasast fogadják, ami szintén nem ígérkezik sétagaloppnak - szóval, szűk egy hónap múlva tényleg kiderül, kitart-e az eddigi fergeteges lendület.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...

