Focihétvége: mai és egykori spílerek is érkeznek a pénteken kezdődő mohácsi teremtornára
2018. december 18. kedd 15:46

Hétvégén negyedik alkalommal rendezik meg a Városi Sportcsarnokban a Horfer Kupát. A felnőtt teremlabdarúgó tornán ezúttal három napon keresztül zajlanak a mérkőzések, élvonalbeli és egykori neves, baranyai labdarúgók részvételével, szerelést ölt mások mellett Márton Gábor, Tököli Attila és Márkvárt Dávid is.
A szervezők az idei tornát amatőr, profi és öregfiúk (+35) kategóriában, összesen 31 csapat részvételével rendezik meg. A környéken egyedülálló, hogy ötször kétméteres kapura játszanak, hiszen inkább a 3x2-es méret a megszokott. A pályán egyszerre csapatonként öt játékos és egy kapus tartózkodhat majd.
A program pénteken este 18 órakor kezdődik.
Az öregfiúk számára szombaton rendezik a mérkőzéseket, míg az amatőr és a profi kategóriában - a csoportmérkőzések után kialakult sorrendet követően - vasárnap délután kezdődik a torna legérdekesebb része.
Az amatőröknél négy, míg a profiknál nyolc csapat jut az egyenes kieséses szakaszba. A tornán első- másod- és harmadosztályban szereplő labdarúgók is pályára lépnek, illetve az öregfiúk között is találkozhatunk majd korábbi neves baranyai játékosokkal.
A zárónapon, vasárnap az is kiderül, megtörik-e a Keretbe SE egyeduralma, akik a profik között eddig mindhárom alkalommal bajnokok lettek.
A tornán kategóriánként díjazzák a legjobb játékost, a legjobb kapust illetve a gólkirályt is. Megválasztják a torna legjobb mohácsi játékosát és a legsportszerűbb csapatát is.
A szervezők ezúttal is színvonalas tornára számítanak, izgalmas, kiélezett és nem utolsósorban közönségszórakoztató mérkőzésekre. Remélik, az idei rendezvényre is legalább olyan szép számban látogatnak ki a nézők, mint a tavalyira.
A belépés mindenki számára ingyenes, a helyszínen büfé üzemel.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Napsütéses, enyhe nap vár ránk kedden
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Több mint két méterrel emelkedik a...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Kismamák viszik jó hírét a Mohácsi...
- Fotósok számára indul túra az...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...

