Foci: izgalmas visszavágók következnek a Magyar Kupában

2017. április 03. hétfő 14:29

Foci: izgalmas visszavágók következnek a Magyar Kupában

Kedden és szerdán rendezik a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóit, amelyek közül egyedül az NB II-es Sopron és a harmadosztályú Budafok összecsapása tűnik formalitásnak, mivel az első mérkőzésen idegenben nyert az esélyesebb gárda. 

A címvédő Ferencváros minimális előnnyel utazik Mezőkövesdre, ahol a Diósgyőr látja majd vendégül. A miskolciak az első találkozón kis híján meglepetést okoztak, ráadásul azt követően a hétvégén, hosszú szünet után megszerezték idei első bajnoki győzelmüket is, amely nagy lökést adhat nekik.

A Vasas ugyan idegenben, Újpesten nyerte meg 2-1-re a párharc első felvonását, azonban stadionja felújítása miatt a visszavágón sem játszhat hazai környezetben, így semleges helyszínen, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban dől majd el a továbbjutás.

A Mezőkövesd megnyugtatónak mondható kétgólos előny birtokában léphet pályára a másodosztályú Szolnok vendégeként.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
kedd:

Diósgyőri VTK-Ferencváros, Mezőkövesd 19.45 (az első mérkőzésen: 1-2)

szerda:
Szolnoki MÁV FC (II)-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00 (1-3)
Swietelsky-Sopron (II)-Budafok (III) 17.00 (2-1)
Vasas-Újpest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 20.30 (1-2)

MTI