Financsek duplázott a Rövidpályás Országos Bajnokságon és érmesek az ifik is
2014. november 11. kedd 18:20

Két aranyéremmel és egy ezüsttel zárta a hétvégén Százhalombattán rendezett 7. Rövidpályás Felnőtt Országos Bajnokságot Financsek Gábor, a Mohácsi Torna Egylet úszója. Ugyancsak éremgyűjtők voltak ismét a fiatalok is, ők az ANK Delfin Kupán vettek részt.
- Az első napon fantasztikus versenyzéssel megnyerte az 50 mellet és másodiknak csapott célba a 200 méteres mellúszásban Financsek, majd a második napon 100 mellen állhatott a dobogó legtetejére - közölte a jó hírt a Mohácsi Újsággal Czakó Csaba edző, majd hozzátette: az MTE MIX vegyes váltója a döntőbe verekedte magát és itt a 7. helyen végzett. A Mohácsi Torna Egylet az éremtáblázat 5. helyén zárt, ami fantasztikus eredmény.
- Itt azonban nem hagyta abba az éremgyűjtést Financsek, a 100 mell eredményhirdetése után beültünk az autóba és leutaztunk Zágrábba, ahol egy nemzetközi olimpikonokkal és világbajnokokkal teletűzdelt mezőnyben mérette meg magát. 100 mellen a 3. helyen végzett megelőzve az angolok olimpiai ezüstérmes mellúszóját, Michael Jameisont - mondta az úszószakosztály edzője.
Czakóné Baranyai Ildikó vezetésével eközben a Mohácsi Torna Egylet ifi tehetségei is gyűjtötték az érmeket. Ők Pécsett mérették meg magukat az ANK Delfin Kupán és az alábbi eredményeket érték el:
Stocker Ákos 50 gyors ezüstérem, 50 mell ezüstérem, 50 pillangó bronzérem, 100 vegyes ezüstérem,
Simics Maya 50 gyors ezüstérem, 50 pillangó ezüstérem, 100 vegyes ezüstérem,
Kocsis Ádám: 25 gyors ezüstérem, 25 mell aranyérem, 25 delfin láb ezüstérem,
Kocsis Kata 25 mell ezüstérem,
Füredi Natália: 25 mell ezüstérem.
Képünkön: Financsek Gábor a százhalombattai versenyen.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Jövő nyárra fejeződik be a Csatatéri...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...

