Fazekas Róbert diszkoszvetőt nem nevezték az olimpiára
2012. július 12. csütörtök 11:51
Leadta végleges, 158 főt tartalmazó nevezését a londoni olimpiára a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amely Fazekas Róbert diszkoszvetőt nem nevezte.
A MOB csütörtöki tájékoztatása szerint szerdán véglegesítették a sportolók létszámát és regisztrálták az indulók adatait a londoni szervező bizottságnál (LOCOG).
"Ezek alapján hatályba lépett a magyar olimpikonok nevezése és akkreditálása a londoni nyári játékokra. Mától a Magyar Olimpiai Csapat tagjai londoni résztvevőnek tekinthetőek" - áll az MTI-hez eljutatott közleményben.
Molnár Zoltán csapatvezető a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének, Gyulai Miklósnak az egyetértésével nem nevezte Fazekas Róbert diszkoszvetőt a londoni olimpiára. Így 19 magyar atléta vesz majd részt az olimpián.
Gyulai hétfőn jelezte, hogy egy olimpiai A szintet teljesítő atléta fennakadt egy versenyen kívül elvégzett doppingellenőrzésen. Az A minta vizsgálata során sztanozolol nyomaira bukkantak a szakemberek. A versenyző - akinek korábban volt hasonló esete - kérte a B próba elvégzését, nevét a doppingeljárás lezárásáig nem hozzák nyilvánosságra.
A MOB közleményében hangsúlyozza, hogy: "az Olimpiai Charta, a MOB Alapszabály és a Sporttörvény felhatalmazza a Magyar Olimpiai Bizottságot arra, hogy mely sportolót nevezze és akkreditálja az olimpiára. A felhatalmazás alapján a MOB kizárólagos jogosítványa azt eldönteni, hogy ki képviselheti a magyar színeket az olimpián."
A londoni játékok július 27-én kezdődnek, s másnap már - jelen állás szerint - 22 magyar sportoló kezdi meg versenyeit a játékokon.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Októberben csökkent a hideg...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Vontatóval ütközött egy autó a...

