Ezúttal sem sikerült jól a győri túra, négygólos vereséget szenvedett az MTE

2017. október 14. szombat 14:11

Ezúttal sem sikerült jól a győri túra, négygólos vereséget szenvedett az MTE

Második vereségét szenvedte el szombaton a Mohácsi TE női kézilabda-együttese, az NB I/B-s bajnokságban a Győri Audi ETO KC U 18 vendégeként négygólos vereséget szenvedett csapatunk. 


A találkozót szombaton délelőtt 11 órakor rendezték, a lehetetlen időpontra és a nagy távolságra tekintettel lányaink a péntek kora délutáni edzés után már útra is keltek a Kisalföldre.

A Győr második csapatánál eddig még nem sok babér termett számunkra, és most sem sikerült megtörni a nyeretlenségi szériát.

A mérkőzés az idegesen kezdő mohácsiak szempontjából nem indult jól, kimaradtak a ziccerek, a 10. percben már 5:1-re vezettek a hazaiak, újabb tíz perc elteltével pedig már hat volt közte, 9:3-ra elhúztak a vendéglátók.

Az időkérés sem segített, a helyzetek továbbra is kimaradtak, így a félidőből hátralévő percek csak a hátrány csökkentésére voltak elegendőek.

A második harminc perc elején úgy tűnt, még nincs minden veszve, az élénkebben és koncentráltabban kézilabdázó vendégek két gólra felzárkóztak, de a lendület sajnos nem tartott sokáig. A győriek végig kézben tartották a mérkőzést, nem volt igazi esélyünk nemhogy a győzelemre, még a döntetlenre sem, a lelkesedés pusztán az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

Ezzel második vereségüket szenvedték el a lányok a bajnokságban, s a folytatás sem ígérkezik könnyűnek, hiszen előbb jövő héten a Gárdony érkezik, majd idegenben a Szekszárd lesz a soros ellenfél.

Győri Audi ETO KC U 18 - Mohácsi Torna Egylet 1888 28-24 (14-10)
MTE: Kiss - Bozsovics 1, Kaló 1, Székely 2, Grünfelder-Tóth 3 (1), Udvardi 4 (1), Hahner 1
Csere: Martinov - Balogh, Dittrich, Erdélyi 1, Zsolt, LADICS 6, Farkas 5

M. B. - Fotó: Dömse Zoltán (archív)