Ez igen: harmincnégy érmet hoztak haza a mohácsi karatékák a bátaszéki versenyről
2018. november 21. szerda 14:48

A napokban rendezték a XIV. Őszi Bátaszéki Bajnokságot, amelyen az MTE 1888 karate szakosztályának kezdő utánpótlás növendékei indultak el. Csodálatosan szerepeltek, 8 arany, 10 ezüst, 16 bronzéremmel tért haza a csapat.
- Amikor kislányként versenyeken indultam, mindig arról álmodtam, ha felnőtt leszek, át fogom adni tanítványaimnak a versenyzés érzését, ami a győzelemmel koronázható meg - nyilatkozta lapunknak Dallos Éva, a szakosztály vezetőedzője. - Talán büszkén mondhatom, hogy ezzel az eredménnyel, amit a csapat elért, ez most ismét sikerült.
A házi bajnokságnak induló bátaszéki verseny mára komoly méretű, regionálismegmérettetéssé nőtte ki magát ahol, tolnai, faddi, szekszárdi, mohácsi és dombóvári karatékák vesznek részt.
A versenyre mintegy 120 versenyző, több mint 220 nevezése érkezett, az indulók nagyrészt óvodásokból és az általános iskolai korosztályból kerültek ki.
A kezdő kategóriák mellett haladó kategóriákat is nyitottak, ahol rutinosabb mohácsi versenyzőik is indulhattak.
Dupla aranyéremmel végzett Jáhn Dominik a 8 évesek között, míg a lányok között Lantos Zsófia 6 éves kategóriában érte el ezt a kimagasló eredményt.
A mohácsiak erdeményei:
Kihon kategória Kata Kategória Kumite Kategória
1. Tóth Levente II. III.
2. Lantos Zsófia I. I.
3. Ráczga Emese II. II.
4. Jaksic Tin II. III.
5. Lantos Gergő I.
6. Walter Dániel III. I.
7. Makarov Maxim III. III.
8. Kardos Szabolcs III. III.
9. Mangold Dáriusz II. III.
10. Bényi Dávid III. II.
11. Bachesz Rita III. III.
12. Galambosi Adrienn I. II.
13. Jáhn Dominik I. I.
14. Ignácz Debóra III. II.
15. Gill Dóra III.
16. Rittlinger Bálint I.
17. Belló Zalán III.
18. Mikóczi András II.
19. Tóth Zorán III. II.
20. Buchamer Milán III.
Képünkön: a mohácsi érmesek.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Októberben is olcsóbban tankolhattunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Még várják a jövő fényfestőinek, a...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Mohácsi Duna-híd: reagált a szaktárca...
- Megkérdeztük a rendőrséget, van-e...
- A pécsi színésznő, Vári Éva is a...
- Százötven éve vigyázzák Mohács...

