Európa-liga: Sousa szerint emelt fővel távozhattak Bázelből
2012. november 09. péntek 11:01
Paulo Sousa, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint játékosai emelt fővel térhetnek hazai a Bázelben elszenvedett 1-0-s vereséget követően, amivel továbbra is a csoport második helyén állnak az Európa-ligában.
A portugál szakember a székesfehérvári klub honlapjának a találkozót követően elmondta, hogy együttese a második félidőben játszott jobban, ennek ellenére a Basel ekkor szerezte a mindent eldöntő találatot. Hozzátette: a svájciak a versenyben maradásért harcoltak.
"Mi emelt fővel távozhatunk, és készülhetünk a következő, nagyon fontos nemzetközi kupameccsünkre a Genk ellen, melyet hazai pályán játszunk, ahol erősek vagyunk - mondta Sousa, aki szerint egy döntetlen kiharcolása remek eredmény lett volna, már csak azért is, mert a csoport másik találkozóján a Genk 1-1-et játszott a Sportinggal Lisszabonban.
"Van még két mérkőzésünk a csoportkörből, ezeken a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk" - tette hozzá a tréner.
Murat Yakin, a Basel vezetőedzője kiemelte, hogy a Videoton a várakozásoknak megfelelően rendkívül defenzíven futballozott, ám saját futballistái türelmesen játszottak, és végül éltek az adódó lehetőséggel.
"A csapatom teljesítményével elégedett vagyok, végig uraltuk a mérkőzést, és megérdemelten szereztük meg a vezetést, végül pedig a győzelmet is. Örülök, hogy Mohamed Salah jól szállt be a meccsbe, és döntő gólpasszt adott Strellernek" - nyilatkozott Yakin.
Köteles László csapata, a Genk nyolc pontjával vezeti a csoportot a hatpontos Videoton előtt, amelynek előnye egy pontra csökkent a Basellel szemben.
A székesfehérváriak a következő fordulóban, november 22-én a Genket fogadják a Sóstói Stadionban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Októberben csökkent a hideg...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Vontatóval ütközött egy autó a...

