Emléktáblát kapott Verbőczi József, a PVSK volt elnöke
2013. május 05. vasárnap 11:31
Verbőczi József születésének századik évfordulója tiszteletére a "hálás tanítványok" emléktáblát avattak szülőfalujában, a baranyai Székelyszabarban.
Verbőczi József a színtiszta sváb faluban, Hercegszabarban - mai nevén Székelyszabarban - született. Tanulmányait előbb Mohácson, majd Pécsett a Pius Gimnáziumban folytatta, miközben elkötelezett sportolóvá vált: atletizált, de a futball, valamint a kosárlabda sem állt messze tőle.
A berlini olimpián való szerepléstől a verseny kezdete előtt elszenvedett sérülése fosztotta meg, ám a tartalékos 4x400 váltó így is hatodik helyezést ért el. Verbőczi József szerepelt a torinói Főiskolai Világbajnokságon is, futóeredményei ma is fellelhetők az 1920-2000. évi örökranglistákon.
Verbőczi 1946-tól a PVSK tagja, ő alakította meg az atlétikai szakosztályt, de komoly szerepe van a pécsi kosárlabda újjászervezésében is. Edzői munkássága mellett sportvezetőként is helytállt, két alkalommal is megválasztották a PVSK elnökének.
E mellett atléta és kosárlabda elsőosztályú versenybíró és játékvezető is volt. Leginkább atlétikában alkotott maradandót. Nem véletlen,hogy a Magyar Atlétikai Szövetség hazánkban először őt tüntette ki mesteredzői címmel. A klub a PVSK fennállásának 75. jubileumára alapított Örökös Tiszteletbeli tagsággal és posthumus Aranygyűrűvel ismerte el munkásságát 1994-ben.
Edzői munkásságát olimpikonok,válogatottak,magyar bajnokok s helyezettek fémjelzik, a sok-sok név közül páran: Lippai Antal, Solymosi Egon, Karácsony Nándor, Honti Róbert, Nagy Imre, Révész Károly.
Az emléktáblát vasárnap 16 órakor avatták fel Székelyszabarban.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

