Életműdíjat kapott Rónai István a Pécsi Labdarúgás Napján - Képeken a pályafutása

2023. november 04. szombat 20:16

Ahhoz, hogy valakinek az életművét elismerjék, díjazzák, illik hosszú évekig élnie, no meg maradandót alkotnia. Nos, ez a kettő szerencsésen találkozott Rónai István esetében, aki a Pécsi Labdarúgás Napja alkalmából vehette át szombaton azt az elismerést, amit azért kapott, mert hosszú-hosszú évtizedeken keresztül szorgosan és eredményesen tevékenykedett a pécsi, illetve a baranyai futballéletben. Közel a nyolcvanhoz, van mire visszaemlékeznie a szakembernek, de róla is érdemes képeket közölni, Laufer László fotóriporter gazdag gyűjteményéből.

Egykoron, az 1960-as évek elején, leírhatatlan, földönkívüli élménynek számított egy angliai utazás. A Reisinger István néven, 1944. augusztus 4-én, Magyarszéken született futballista, az ifjúsági válogatott tagjaként léphetett első alkalommal a szigetország területére.

Ne tessék nevetni a következő mondaton! A fiatalember életében ott látott, kóstolt először banánt. Pedig, akkor még a Tanú című filmet le sem forgatták, nem vitatták meg a citrom, illetve a narancs közötti eltérést.

A Pécsi Dózsa 1970-ben, a Vásárvárosok Kupája (VVK) nemzetközi sorozatában indult el, az első körben az együttes az Universitatea Craiova ellenében lépett pályára, Romániában.

Már majdnem egy napja buszoztak odafelé, mindenki elcsigázott volt, mire a velük utazó belügyi tiszt azt mondta nekik: „Elvtársak, ne csüggedjenek! A távolban azok már Craiova fényei."

Mire elvergődtek a lámpáig a rossz utakon, kiderült, egy magányos oszlopon pislákol egy szabadnapos szentjánosbogár, vagy valami hasonló dolog. Attól kezdve lett az idézett mondás szállóige a focisták között. Minden reménytelen helyzetben fel lehetett dobni a témát.

A képen középen álló Rónai sapkája majdnem olyan, mint amilyet egykoron Helmut Schön, az Német Szövetségi Köztársaság futballkapitánya is viselt, hajdanán. Ráadásul mindketten ugyanolyan márkájú kabátban szoktak állni a pályák szélén.

De az NSZK csak egy emlék, Helmut mester az égi pályákra költözött, Pista bátyánk meg a Verseny utcában nézi a meccseket.

Rónai egyik legnagyobb szakmai sikerének helyszínén, a PVSK-nál új stadion épül. Az alapkő lerakásánál a sokat látott, tapasztalt sportember is ott lehetett (balról a harmadik).

Egyszer talán még egy kezdőrúgást is elvégezhet a helyszínen ,ahol egy másik érában, 1979-ben az NB I-be vezette a vasutasokat. Akkor az élvonalban még a Fradit is legyőzték 3-1-re.

Azon a mérkőzésen voltak a lelátón utoljára közel tízezren, azon a pályán, a már elbontott lelátón.

A valaha létezett Jugoszláviában gyártották azt a Yassa mezt, amiben a nyolcvanas évek elején lencsevégre kapták, a Szántó Kovács János utcai edzői öltözőben, irodában.

A pályára a PMSC helyett a PEAC költözött, a szomszédos ország felbomlott, a sportszergyártó cég is csupán egy emlék, a régi szerelések többsége elveszett.

A Munkásból Mecsek lett, de a piros-feketék csupán vendégségbe járnak a mai Stadion utcába, ahol az NB II-es meccseiket rendezik meg. A „Rönó" néven is emlegetett tréner pár évtizeddel fiatalabb szakvezetőként tevékenykedett annál a klubnál, ahol rúgta is bőrt.

A záró képen Rónai István pont úgy néz ki, mint aki már befejezte a futballt, de neki még egy szöglet erejéig joga van belerúgni a labdába, amúgy, nyakkendősen. Természetesen ez nem így történt, ám azért, ha meglát egy lasztit, önkéntelenül is megmozdul a lába. Mert ahogyan Hevesi Tamás énekelte: „Ezt egy életen át kell játszani", ráadásul egyeseknek sikerül is.