EL-selejtező: előnyben a Videoton, a Loki és az MTK is kikapott
2016. július 14. csütörtök 22:55

Hazai pályán játszották a magyar csapatok első csütörtöki mérkőzésüket a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában.
A Debreceni VSC-TEVA hazai pályán 2-1-re kikapott a fehérorosz Torpedo Zsodzinától.
Jobban nem is kezdhette volna a mérkőzést a DVSC, hiszen Tisza góljával már a második percben megszerezte a vezetést. Az első játékrész folytatásában két hatalmas helyzete is volt a hazai csapatnak, gólt mégis a vendégek rúgtak a félidő közepén. A fehérorosz kupagyőztes találata "megfogta" a debrecenieket, akik újabb komoly helyzetet már nem tudtak kialakítani a szünetig.
A második félidőben aztán jóval kiegyenlítettebb játékot láthatott a közönség, sőt az igazi veszélyt a vendégek néhány kontratámadása jelentette. A Loki teljesítménye csak ritkán hozta tűzbe a szurkolókat, és ahogy telt az idő, a drukkerek egyre gyakrabban füttyszóval adtak hangot nemtetszésüknek. A csattanó a végére maradt: a fehéroroszok szabadrúgásból két perccel a rendes játékidő vége előtt betaláltak, s ezzel megnyerték a meccset.
A büntetőt is hibázó MTK Budapest 2-1-re kikapott Gyirmóton az azeri Gabala együttesétől.
A tavaly csoportkörbe jutott azeri együttes a grúz Nika Kvekveszkiri szabadrúgásából szerzett vezetést a 25. percben, majd a horvát Filip Ozobic növelte az előnyt a 63. percben. A végeredményt Torghelle Sándor állította be fejesgóllal a 70. percben.
A vereség és a két bekapott gól miatt a kék-fehérek rendkívül nehéz helyzetből várják az egy hét múlva esedékes idegenbeli visszavágót.
A Videoton az utolsó bő tíz percben emberhátrányban játszva is két góllal legyőzte hazai pályán a szerb Cukarickit.
Óvatosan játszottak a csapatok az első félidőben, a két tizenhatos között folyt a játék, a kapuk kevésszer forogtak veszélyben.
Fordulást követően nagyobb fokozatra kapcsolt a hazai együttes, aminek eredményeként Bódi megszerezte a vezetést. Tíz perccel a mérkőzés vége előtt megfogyatkozott a Videoton, miután Negót második sárga lapja után kiállította a játékvezető. A hazaiak ennek ellenére veszélyesebbek voltak, és Suljic találatával a hosszabbításban megduplázták előnyüket. A visszavágót jövő csütörtökön 20.30 órakor rendezik Belgrádban.
Képünkön: Gera Dániel, az MTK és Theo Weeks, az azeri Gabala játékosa a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában játszott MTK Budapest - Gabala mérkőzésen.
MTI - Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Lezárult a hajléktalanokat bántalmazó...
- Orbán Viktor: Magyarország nélkül...