Egy győzelem, egy vereség a kézisek eddigi mérlege
2017. január 22. vasárnap 10:17

A mohácsi felnőtt női kézilabdacsapat már javában készül a bajnokság tavaszi felére. A lányoknak a héten két edzőmérkőzés is szerepelt a programjában.
Kedden az NBII Dél-nyugati csoportjában szereplő PTE-PEAC fogadta Pécsett a mohácsiakat az egyetemi csarnokban. A mieink több felállást kipróbálva - annak ellenére, hogy nem a csúcsformájukat mutatták - hozták a kötelezőt, s végül hét góllal sikerült győzniük.
Csütörtökön Szekszárdra látogattak a lányok a Fekete Gólyák otthonába. Már az utazás sem ment gördülékenyen, ugyanis a mohácsiak egy félreértésnek köszönhetően rosszul tudták a meccs időpontját, így mindössze húsz percük volt a bemelegítésre.
Az előzmények rányomták a bélyegét a játékukra is, a Szekszárd zsinórban nyolc gólt szerzett, amire a mieink nem tudtak válaszolni. Egy vendég-időkérést követően aztán a lányok valamelyest összeszedték magukat, ám ez nem volt elég a hátrány leküzdéséhez, s végül tizenkét gólos vereséget szenvedtek.
A csapat a következő felkészülési meccsét itthon játssza, ismét a Szekszárddal, úgyhogy máris jöhet a visszavágó!
Mohácsi TE - Szekszárdi FGKC 2017.01.26. 19:00
Helyszín: Mohács Városi Sportcsarnok
D. Zs. - Fotó: Dömse Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...

