Dárdai: nem leszek többé szövetségi kapitány
2019. szeptember 10. kedd 18:30

Nem szeretne többet válogatottat irányítani Dárdai Pál, a magyar nemzeti csapat korábbi szövetségi kapitánya.
A Hertha BSC-től május végén távozott tréner a Kicker című német szaklapnak adott interjúban elmondta, számára a rendszeres napi munka a megfelelő, és nem a szövetségi kapitányi elfoglaltság. „A válogatott már a múlté, nem leszek többé szövetségi kapitány - sem Magyarországon, sem máshol" - jelentette ki a 43 éves edző, aki 2014 szeptemberétől 2015 júliusáig irányította a magyar nemzeti együttest, és akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a Geráék kijutottak a 2016-os Európa-bajnokságra.
Dárdai négy és fél évig volt vezetőedző a berlini klubnál, távozása óta szabadságát tölti, jelen állás szerint 2020-ban tér vissza a Hertha utánpótlás-akadémiájára. A tréner az interjúban elmondta, el tudja magát képzelni másik Bundesliga-csapat trénereként.
„Játékosként majdnem minden nyáron voltak ajánlataim, de mindig hűséges maradtam a Herthához. Edzőként viszont már más a helyzet."
A magyar edző elárulta, sikerült feltöltődnie a főként a Balatonnál töltött nyáron, ennek ellenére nincs az az érzése vagy vágya, hogy már holnaptól újra edzősködjön. „Ez a szünet volt a legjobb, ami történhetett velem."
MTI - Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Napsütéses, enyhe nap vár ránk kedden
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Több mint két méterrel emelkedik a...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...
- Fotósok számára indul túra az...
- Bíróság elé állítják a bíróra támadó...

