Bravúros győzelemmel kezdték a tavaszi szezont a kézis lányok
2015. február 07. szombat 06:13

Pénteken játszotta a tavaszi szezon első hazai mérkőzését a mohácsi NB1/B-s junior és felnőtt csapata. Ezúttal az ellenfél a Győri Audi ETO KC II volt.
A junior találkozón végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a mieink remekül tartották magukat és nem engedték meglépni a tabellát vezető győrieket. A kitartó munkának meg is lett az eredménye. A mérkőzés utolsó percében ugyan még egy gólos hátránynál támadtak a mohácsiak, de a vége előtt három másodperccel Rózsa Adrienn góljával sikerült egyenlíteni, így bravúros egy pontot tartottak itthon a lányok.
Mohácsi TE - Győri Audi ETO KC junior 28-28 (14-17)
A téliesre fordult időjárás miatt kis csúszással ugyan, de ezután következhetett a felnőtt találkozó. Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, hiszen az őszi háromgólos győri siker után nagyon fűtötte a mohácsiakat a visszavágás vágya és egy izgalmas mérkőzésre volt kilátás. Ennek megfelelően is alakult a derbi: felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni az első félidőben.
A második játékrészben a Mohács kezdte átvenni az irányítást. Remek védekezésének és gyors lerohanás góljainak köszönhetően szép lassan kilenc találatra növelte előnyét. A mérkőzés végén már szinte mindenki játéklehetőséget kapott és végül magabiztos győzelmet aratott a hazai csapat. A szépszámú közönség pedig vastapssal köszönte meg a mohácsi lányoknak ezt a remek teljesítményt.
Mohácsi TE - Győri Audi ETO KC II felnőtt 36-27 (16-15)
A következő fordulóban, jövő héten vasárnap Szentendrére utazik a Mohács, ahová szintén győzni mennek a mieink.
Képünk archív felvétel.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Jövő nyárra fejeződik be a Csatatéri...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...

