Bernd Storck karácsonykor: nehéz évre számíthatunk
2016. december 24. szombat 16:00

Nehéz év előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott, mondta karácsonyi köszöntőjében Bernd Storck szövetségi kapitány.
"Sikeres időszak áll mögöttünk, 2016-ban részt vettünk az Európa-bajnokságon, és a csapatom nevében szeretnék köszönetet mondani azért a csodálatos szurkolásért és támogatásért, amelyet a torna alatt tapasztalhattunk" - szólt a drukkerekhez a magyar szövetség (MLSZ) honlapján látható videóüzenetében a német edző.
Storck hangsúlyozta, a szurkolóknak már abban is nagy szerepük volt, hogy a válogatott kijutott a franciaországi kontinensviadalra.
"A teljesítményünkkel próbáltuk mindezt meghálálni, az lebegett a szemünk előtt, hogy sikeresen szerepeljünk" - fogalmazott a szövetségi kapitány, majd kijelentette: idén bizonyították, hogy nemzetközi szinten versenyképes a magyar csapat.
"Nagyszerű tehetségek vannak a közösségben, olyan játékosok, akik a jövő csapatában is alapemberek lehetnek."
Bernd Storck végül arra kérte a drukkereket, hogy jövőre is támogassák a válogatottat, mert "minden korábbinál nagyobb szükségünk van most erre".
"Nehéz évünk lesz, rögtön az Európa-bajnokkal kezdünk, hiszen márciusban Ronaldo és társai ellen lépünk pályára. Nem lesz könnyű meccs, de a támogatásotokkal minden lehetséges, ahogyan ezt az Európa-bajnokság is bizonyította" - zárta karácsonyi üzenetét Bernd Storck.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Orbán Viktor: Magyarország nélkül...
- A trafikok kerülnek a NAV baranyai...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Két autó ütközött Harkányban, ketten...
- Októberben indul az anyák...