Az olimpiáért is tekerhetnek a kerékpárosok
2017. április 13. csütörtök 14:22

Világbajnoki és olimpiai kvalifikációs pontokat is szerezhetnek az indulók a V4 kerékpárversenyen, amelynek magyar szakaszát jövő szombaton rendezik.
Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sándor Benedek, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, a viadal az év egyik kiemelt rendezvénye lesz. "A kerékpársport az egyetlen sportág, amely egyben közlekedési forma, technikai sport, szabadidősport, egyéni és csapatsport is". Kifejtette, a nemzetközi szövetség naptárában szereplő, 1.2-es kiemelésű viadal fontos, hiszen a versenyzők a vb-re és az olimpiára kvalifikáló pontokat is gyűjthetnek.
Törzsök Zsolt főszervező hangsúlyozta, az eddigieknél több résztvevő, huszonhét csapatból mintegy százhatvan versenyző indul. "Ekkora mezőny még nem tekert együtt kiemelt kategóriás, UCI-versenynaptárban szereplő viadalon Magyarországon" - hozzátéve, azért nem emeltek kategóriát, mert akkor nem indulhatna a teljes magyar élmezőny.
Kitért rá, két korábbi profi, a vb-ezüstérmes Bodrogi László és a belga Nico Mattan lesznek a viadal díszvendégei. Mint mondta, a Tour de France történetének eddigi egyetlen magyar szakasz-dobogóját elérő Bodrogi - aki pályafutása végén francia színekben indult - az elmúlt évtizedben nem volt hivatalos látogatáson Magyarországon.
A sajtótájékoztatón elhangzott, az ötödik alkalommal sorra kerülő viadalon Budapestről, a Westend City Center főbejáratától rajtol a mezőny. A 173,7 kilométeres táv során a versenyzők érintik többek között Budakeszit, Telkit, Zsámbékot, Bicskét, Zircet és Cseszneket, mielőtt - a tavalyihoz hasonlóan - a Pannonhalmi Bencés Főapátság előtt célba érkeznek a helyenként tizenöt százalékos emelkedő után.
A viadal másnap Szlovákiában folytatódik, míg a cseh, valamint a záró lengyel versenyre az eddigiektől eltérően ősszel, szeptember 16-án és 17-én kerül sor. Lázár András Máté, a V4 nemzetközi koordinátora kiemelte, júliusban egy évre Magyarország veszi át a V4 elnökségét. "Az elmúlt években egyre nőtt a fontossága, jelentősége ennek a politikai összefogásnak, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Közép-európai érdekek az európai döntéshozatalban megjelenjenek" - szögezte le. Hozzátette, nemcsak a politikai, hanem civil, kulturális eseményekre is sor kerül a négy ország együttműködésének jegyében, így jövő nyáron az elnökség ideje alatt kiemelt rendezvény lesz a V4 kerékpárverseny is.
MTI - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...

