Aranyeső hullhat a magyarokra az olimpia keddi napján
2016. augusztus 16. kedd 08:42

Kajak-kenuban és birkózásban is komoly aranyeséllyel indulnak a magyarok a riói olimpia keddi versenynapján, melyen 27 számban osztanak érmeket.
A Rodrigo de Freitas Lagúnában ugyan a négy számból csak egyben lesz érdekelt magyar egység a legjobb nyolcat felvonultató A döntőben, de a világ- és Európa-bajnoki címvédő Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos páros nagy esélyesként várja az 500 méteres verseny fináléját. Igaz, némiképp nehezíti a duó feladatát, hogy London kétszeres bajnoka, az egyesben és négyesben is aranyérmes Kozák hasmenéssel küzd.
A hétfői előcsatározásokat nem vette sikerrel a kenus Vasbányai Henrik, valamint a kajakos Kopasz Bálint és Douchev-Janics Natasa, ők a B döntőben versenyeznek majd kedden. A két férfi versenyző 1000 méteren, míg a háromszoros ötkarikás aranyérmes Douchev-Janics - a szám londoni harmadik helyezettjeként - 200 méteren.
Birkózásban Lőrincz Tamás folytathatja a magyarok sikeres szereplését, miután Bácsi Péter és testvére, Lőrincz Viktor is a pontszerző ötödik helyen végzett Rióban. A kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjában érdekelt ceglédi versenyző Londonban ezüstérmes volt, s most azzal a céllal érkezett Brazíliába, hogy még jobb eredményt érjen el. Szintén szőnyegre lép a 98 kilósok között a 2009-ben világbajnok Kiss Balázs.
A férfi vízilabdázóknál élesre vált a küzdelem, ugyanis kedden kezdetét veszi az egyenes kieséses szakasz: Benedek Tibor együttese a negyeddöntőben a négy éve negyedik Montenegró legjobbjaival találkozik.
Súlyemelésben és nyíltvízi úszásban nem lehetnek vérmes reményei a magyar drukkereknek: előbbi sportágban egyedüliként Nagy Péter lép dobogóra a +105 kilogrammos kategóriában, míg utóbbiban Papp Márk próbálkozik 10 kilométeren.
Az atlétikai versenyeken - mivel a hétfő esti előfutamot sikerrel vette - az Európa-bajnoki ezüstérmes Baji Balázs érdekelt a 110 méter gátfutás elődöntőjében és bravúr esetén akár a nyolcas fináléban is.
MTI - Fotó: sportmenu.net
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Orbán Viktor: Magyarország nélkül...
- Lezárult a hajléktalanokat bántalmazó...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...