Amikor kiszakadt a gólzsák: Hámori hatot vágott, még a hátáról is befelé pattant volna a laszti

A Bajnokok Ligája (BL) csoportkörétől a vidéki utcák-terek bajnokságig bezárólag, nagypályán, egy futballmeccsen hat gól bevágni, bárhol is huszáros dolog. Mindez egyszer Mohácson is megesett, az Enying ellen, még 1983 nyarán. A területi bajnokságban, ami az NB III újkori neve volt, Hámori Péter kapta el nagyon a fonalat. A fél tucat találat, amit elért,
szervezett bajnokságban, az ismert adatok alapján mindenképpen városi csúcsnak számít. A Fejér megyeiek 9-1-es végeredménnyel kulloghattak haza. 

A 1961-es, pécsi születésű gólra éhes támadója, Hámori Péter nem a „semmiből" érkezett a Duna partjára. Korábban, a PVSK-ban az NB I-ben is kapott párszor szerepet Rónai István edzőtől, még 1980-ban.

Akkor, amikor a vasutasok utolsó alkalommal voltak ez idáig a hazai elitben. Azt követően Hámori a katonaideje alatt a pécsi Honvéd Steinmetz SE-t erősítette.

Az emlékezetes mérkőzést 1983. június 5-én rendezték meg, a mohácsi futballstadionban, 17 órai kezdési időponttal. Előtte éppen átszervezték a hazai bajnokságokat.

Innen eredt a mai fülnek kissé idegen „területi bajnokság" megnevezés, ami a harmadik vonalat jelentette. A tizenhat csapatos mezőnyben „csontig" utolsóak voltak az enyingiek, messze leszakadva a 15-től is.

A 28 korábbi fordulóban szereztek 13 pontot, három győzelemmel, meg hét
döntetlennel. (Még a kétpontos világot élte a honi foci!)

Ekkor, egy nagyon meleg vasárnapi délutánon, a Dunántúli Napló tudósítása szerint 1 000 drukker ment ki a sporteseményre. A hőmérő 32 Celsius-fokot mutatott, szóval nem számított játékosbarátnak az esemény.

A Mohácsi TE mégis úthengerként robogott át a vendégeken az első félidőben. A 8-0-s részeredmény jól jellemezte a hazaiak fölényét.

Az Enying kapusa, Kötél bizonyosan napokig rosszakat álmodott, ha nyugovóra tért. A
második játékrész már „békés" döntetlent hozott, az 1-1 azonban összesítésben 9-1-et
jelentett. Történt mindez úgy, hogy az egykori tudósításban külön kiemelték a hálóőr
mutatványait, aki állítólag ötször is hatalmas bravúrral hárított a második 45 percben.

Ezért nem lett kétszámjegyű siker az egyenlőtlen csata vége.

Ekkor még egy játéknap volt vissza. Azt döntetlenre hozta a mohácsi csapat, a végén 4. helyen végzett az alakulat.

- Páran még szokták idézgetni az említett találkozót - elevenítette fel az emlékezetes mérkőzést Hámori Péter.

- Szinte hihetetlen, ám az ellenfél kapuvédője a szünet után félig-meddig
sérülten védett. Ennek ellenére, minden labda elakadt benne, egy kivételével. Talán éppen azért, mert tudott elugrani a lövések, fejesek elől. Csodálkoztunk is rajta rendesen. Nem szeretném a dolgot elviccelni, ám hatalmas fölényben rúgtuk a labdát. Engem a hőség sem zavart, kissé soványabban néztem kik, mint napjainkban. Már elég nagy volt az előnyünk, ezért nem bánkódtunk különösebben az elszalasztott lehetőségek okán. Ami érdekes, hogy már közel negyven év eltelt azóta. Én meg még mindig itt vagyok a városban, a feleségemmel együtt. Ő egykoron itt kapott állást, aztán nem költöztünk tovább. Mások csak átszállójegyet vettek itt, de mi nem azok táborát erősítjük.

Pucz Péter