Aki a gólpasszt adta a Mohács legendás meccsén: Dárdai Lajos játékát mindenütt kedvelték

2021. június 06. vasárnap 10:30

Aki a gólpasszt adta a Mohács legendás meccsén: Dárdai Lajos játékát mindenütt kedvelték

A meccsek utáni nagy bulik, kicsapongások történeteiben soha nem vállalt még mellékszerepet sem. Legfeljebb akkor, ha egyik-másik csapattársát időben hazavitte. Egy letűnt korszak érdekes, szerény labdarúgója volt Dárdai Lajos. Amikor sokan szerettek volna „szólózni", akkor ő cipelte a zongorát a futballpályán - némi képzavarral élve. Amerre megfordult, Véménden, Pécsett, Mohácson, mindenütt kedvelték a játékát, mert amit hozzátett a győzelmekhez, az bizony nélkülözhetetlennek számított.

 

 

Szerelni, labdát szerezni, másokat kiugratni jó labdákkal. Ez volt az erőssége Dárdai Lajosnak. Aki nem bírt briliáns technikával, de kétlábas volt, ráadásul sokszor előre tudta, az ellenfél mire készül. Úgy mondják, olvasta a játékot. Mivel túl gyorsnak sem született, ezért hasznos volt számára az észjáték.


- A testvérem, id. Dárdai Pál sokkal ismertebb futballista lett, mint én - gondolt vissza pályafutására Dárdai Lajos. - Gyerekként én voltam az erősebb, idősebb. Amikor otthon, a ház körül rúgtuk a labdát, az öcsém képtelen volt veszíteni. Gyakran toporzékolt, ha leszereltem, aztán gól lőttem. Néha úgy kellett lefognom a dühe miatt, aztán inkább elfutottam előle, minthogy bántsam.

- Ezek szerint a sportágválasztás hamar eldőlt a foci javára?

- Kipróbáltunk mi rengeteg mindent, de a labdarúgás ment a legjobban. Igaz, egyszer fejszével szétvágtam egy gumilabdát egy vita hevében. Ez azért érdekes, mert nem dúskáltunk a játékszerekben. A bőrös lasztinkat viszont egy hét alatt koptattuk el a köves udvarunkon. Persze, mehettünk volna vele a rétre, de mi közelebb is találtunk magunknak játékteret. Az alapképezettséget ott szereztük meg, akadémiáknak még a híréről sem hallottunk, igaz, nem is érdekelt volna minket.


- A Pécsi MSC-ben megfordult az NB I-ben is, de a csapat 1975 tavaszán kiesett.

- Ami eléggé érthetetlennek tűnt számomra, mert tényleg kiváló csapattársaim voltak. A bajnok Újpesti Dózsát 4-2-re vertük meg, Pali négy góljával. Én is ott lehettem a gyepen, örök élmény marad.

Székely ősök

Bár Véménden, 1949-ben született Dárdai Lajos, de az ősei székelyföldiek voltak. Onnan menekült el a családja a II. világháború idején. Az általánost a szülőfalujában végezte el, utána került Pécsre, a Nagy Lajos Gimnáziumba, ahol az érettségi mellett villanyszerelői szakmát is szerzett. Rúgta a bőrt a Pécsi MSC-ben, Mohácson, Véménden, de még a Pécsi Kinizsiben is. Aktív pályafutása végén elszakadt a sportágtól, egy fémipari vállalatnál dolgozott. Nyugdíjas, hosszú évtizedek óta nős, két felnőtt gyermek apja.


- Az NB II-ből viszont az alsóbb osztályba került. Mégsem volt rossz döntés, mert a Mohács-Véméndi TE osztályozóval feljutott a második vonalba.

- Ma úgy írnák, hogy gólpasszt adtam. Nagyatádon, semleges pályán, egy találkozón dőlt el, ki lehet NB II-es. Akkor 1979. június 24-et mutattak a naptárak, mi megyebajnokként érkeztünk. A Fűzfő volt az ellenfél. Egy szabadrúgást gyorsan legurítottam Pártényi Antalnak, aki a kapuba talált. Mindenki őt ünnepelte, de ez engem nem zavart. Egész Mohács a futball tüzében égett, jutott mindenkinek a dicsőségből. A kapuba ugyan rendre más juttatta be a labdát, ennek ellenére a társak, meg a nézők szeretete engem is elért bőven. Valakinek azt a szerepkört is el kellett játszania, ami nekem jutott.

- A családi rangsorban most a leghíresebb ifjabb Dárdai Pál, a német Hertha BSC vezetőedzője, korábbi szövetségi kapitány. Vele is a sport a téma?

- Nemrég járt Pécsett az unokaöcsém. A családi ügyek mellett természetesen megkerülhetetlen dolog a futball is. Felénk ez különösen igaz, hiszen rokoni szálak miatt is követem a gyerek munkásságát.


- Ma is azt végtelenül halk, visszafogott utat választaná a pályán, amit a szurkolók megszokhattak valaha?

- Talán nem! Előrébb merészkednék csatárnak, gólokat szereznék. De ez csak feltételezés. Mert edző sem akartam lenni, kerülöm a konfliktusokat, az emberekkel való vitákat. Ilyennek születtem, tehát lehet, hogy nem tudnám érvényesíteni az akaratomat.

 

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva