A Szederkény nyerte meg a téli műfüves bajnokságot

2019. február 18. hétfő 11:44

A Szederkény nyerte meg a téli műfüves bajnokságot

A Szederkény vasárnap délután a négyesdöntő fináléjában tizenegyesekkel megverte a PEAC-ot, s ezzel megnyerte az idei Csofém Téli Nagypályás Műfüves Bajnokságot.

 

Öt héttel ezelőtt a nevéhez méltó mínuszokban rajtolt el a már hagyományos téli, műfüves bajnokság. Tegnap ragyogó napsütés és remek, tavaszias futballidő fogadta Kozármislenyben a megyei I és II. osztályúak négy döntőbe jutott csapatát.

Négy hétvégén át, négy városban gyűrte egymást a huszonnyolc gárda, de településenként csak egy-egy csapat juthatott be a tegnapi négyes döntőbe, ahol negyven perces mérkőzéseken döntötték el a csapatok a vándorkupa sorsát.

Az első elődöntőn a Baranya megyei I. második helyén álló Szederkény mérte össze a tudását a mindent eldöntő minitorna egyetlen megyei II.-es csapatával, az Ócsárddal. Az osztálykülönbség meg is látszódott a két együttes között, a szederkényiek hatot gurítottak ellenfelüknek és magabiztosan jutottak be a fináléba.

A második mérkőzésen a címvédő PEAC küzdött meg a Komlóval. Az „egyetemisták" nagyon jól erősítettek télen, s ez a műfüves ligában elért eredményeiken is meglátszott. A bányászvárosiak sem jelentettek problémát Fazakas András gárdájának, s 4-1-re megnyerték a találkozót.

A Komló nem sokat pihenhetett, hiszen egy minimális szünet után máris pályára lépett a másik találkozó vesztesével. Talán ennek is köszönhető, hogy a bronzmeccset is elvesztették. Így óriási meglepetésre az alacsonyabb osztályban vitézkedő Ócsárd állhatott fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

A PEAC-Szederkény döntő egy rendkívül kiélezett meccset hozott, mindkét fél szervezetten játszott, de inkább a pécsiek irányították a találkozót. Fölényük pedig góllá érett, de később kiderült mindhiába. A selejtezők és a helyosztók során ontották a gólokat, de pont amikor a legfontosabb lett volna, kimaradtak a helyzetek, s ez mindig megbosszulja magát.

A szederkényiek nagyon akarták a sikert, s előbb egy szabadrúgásból a rendes játékidőben kiegyenlítettek, majd a büntetőpárbajban is nyugodtabb maradtak, így végül ők emelhették a magasba a vándorkupát.

Forrás: baranya.mlsz.hu