A norvégverő Kleinheisler a Werder Bremenhez igazolt
2016. január 20. szerda 16:06

A szerdai orvosi vizsgálat után Kleinheisler László aláírta 2019-ig szóló szerződését a német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Werder Bremenhez.
A megállapodásról az aláírást követően Thomas Eichin, a Bundesligában 16. helyen álló brémaiak menedzsere számolt be, hozzátéve, hogy "nagy lehetőségeket látnak a fiatal válogatott játékosban".
"Az edzőtáborban részletes képet kaptunk róla, s meggyőződésünk, hogy László már a mostani szezonban, s a következő idényben is sokat segít majd nekünk" - idézte a Werder honlapja Eichint.
A Bild című német napilap értesülései szerint a 21 éves középpályásért 300 ezer eurót fizetett a brémai egyesület. Az is kiderült, hogy a magyar játékos a 6-os mezszámot viseli majd.
Kleinheisler a múlt héten a törökországi edzőtáborban csatlakozott a csapathoz és az azeri Inter Baku ellen egy barátságos mérkőzésen is pályára léphetett.
A válogatottban a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős párharc első mérkőzésén mutatkozott be és rögtön győztes gólt szerzett. A fiatal játékosra az őszi idényben nem számított a Videoton FC - mert nem volt hajlandó meghosszabbítani a lejáró szerződését -, ezért egyetlen bajnoki találkozón sem lépett pályára.
A Werder a Schalke 04 vendége lesz a német élvonal 18. fordulójának vasárnapi játéknapján.
MTI - Fotó: werder.de
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- 11 milliárd forintnyi...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...