A mohácsi szuper tehetség, Kocsis Ádám az Olimpiai Reménységek versenyén is sziporkázott
2024. május 22. szerda 08:43

A Mohácsi Torna Egylet 1888 Úszószakosztályának fiatal tehetsége, Kocsis Ádám már számtalanszor megcsillogtatta tudását a medencében, ezúttal pedig Budapesten, az Olimpiai Reménységek versenyén alkotott maradandót, számolt be róla a bama.hu.
A megmérettetésen huszonhat versenyző képviselte a magyar színeket, így az egyetlen baranyaiként induló kiválóságnak sokáig biztosan felejthetetlen marad ez a próbatétel.
Már csak az eredmények miatt is, ugyanis egyéniben ötven, illetve száz mellen ezüstérmet, míg kétszáz mellen bronzérmet szerzett. Sőt, 4x100 férfi vegyesváltó tagjaként is felállhatott a dobogó második fokára.
Teljesítményének értékét tovább növeli, hogy az ötven, illetve száz méteres időeredménye jelenleg a serdülő magyar mezőny (2008-2009-ben született versenyzők) ranglista első időeredménye.
Továbbá érdemes megjegyezni, hogy ez a megpróbáltatás párhuzamosan csapatverseny is volt, hiszen minden egyéni eredmény alapján pontot kaptak az indulók.
Ennek alapján pedig a magyar csapat diadalmaskodott a lengyel együttes előtt.
Forrás: bama.hu - Fotó: Czakó Csaba
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...
- Megkezdődött a Pécsi Harmadik Színház...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Európa-bajnok lett Rittlinger Lotti,...
- Puch László, az MSZP volt pénztárnoka...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Szívem Csücske, Mohács: bemutatták a...