A jelenlegi második helyezett lesz a mohácsi kézisek ellenfele vasárnap délután
2017. november 18. szombat 21:11

November 19-én a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata érkezik Mohácsra, ahol a másodosztályú bajnokság tizedik fordulója következik.
A Mohács jelenlegi ellenfele eddig csupán egyetlen vereséget szenvedett, a harmadik fordulóban mindössze egy góllal maradt alul a Szombathely otthonában. Kijelenthetjük, hogy egy nagyon fiatal, gyors és eredményes csapatról beszélünk, mohácsi szempontból ez a találkozó lehet az egyik legnehezebb az őszi szezon során.
A Magyar Kupában október elején összecsapott már a két csapat idén, akkor 30-30-as döntetlen született és a szabályok értelmében, ezzel az eredménnyel a vendégek jutottak tovább. Bohus Bea együttese ezúttal a két pontért utazik Mohácsra, de ehhez azért lesz pár szava Zsolt Krisztináéknak is.
Kiss Orsolya és Székely Katalin továbbra sem áll Borbándi István rendelkezésére, ők biztosan nem lépnek pályára vasárnap.
A mérkőzés délután öt órakor kezdődik, az eredményről természetesen beszámolunk.
E.B. - Fotó: Dömse Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Napsütéses, enyhe nap vár ránk kedden
- Elhunyt Nemeskürty István író,...
- Huszonhárom migránst tartóztattak fel...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Kismamák viszik jó hírét a Mohácsi...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...
- Fotósok számára indul túra az...
- A Fogtündér ismét várja a...

