A Haladást fogadják szombaton a mohácsi kézisek
2016. szeptember 10. szombat 11:56

Szeptember 10-én, szombaton délután hat órakor rendezik a női kézilabda NBI/B első fordulóját, ahol a Mohácsi TE a Haladás VSE csapatát látja vendégül.
A mohácsiak ellenfele a nyáron teljesen újjáépített kerettel és új edzővel, Hamar Zoltánnal kezdte meg a felkészülést. A vezetőség előzetesen megfogalmazott célja a 3-7. hely megszerzése, ezért Győrből, Mosonmagyaróvárról, Sárvárról és Csurgóról is igazoltak. A Haladás edzője két kapusát tartja a csapat húzóembereinek, mellettük az irányító és ballövő játékában bízik leginkább.
A hazai csapat nyara sem volt éppen eseménytelen, hiszen amellett, hogy új edző érkezett, jelentősen átalakult a keret is. Borbándi István bízik a jó szereplésben és reméli, hogy már az első mérkőzésen is magabiztos győzelmet aratnak a lányok.
A mérkőzést szombaton délután hat órakor rendezik, az eredményről természetesen mielőbb beszámolunk. A felnőtt mérkőzés előtt, négy órától a juniorok találkozóját láthatják a kilátogató nézők.
Képünkön: a felkészülés során a lányok a tériszonyukat már legyőzték, most jöhet a Hali, aztán a többiek.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Elhunyt Nemeskürty István író,...
- Sellyén forgatták Enyedi Ildikó új...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Iskolája elleni terrorcselekményt...
- Együtt szolgál Mohácson apa és fia,...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...

